Látta?

2020.04.08. 08:03

Baleset szemtanúit keresi a Szegedi Rendőrkapitányság

A szabálytalan manőverben egy biciklis sérült meg.

delmagyar.hu

A rendelkezésre álló adatok szerint 2020. március 18-án 7 óra körül egy ismeretlen férfi Szegeden, a Torontál téren lévő közlekedési jelzőlámpánál, a feltorlódott járműoszlop között – szabálytalanul – az úton keresztben úgy haladt át, hogy egy odaérkező kerékpáros elé lépett. A biciklis az ütközést nem tudta elkerülni és mindketten elestek. A baleset után az ismeretlen gyalogos a Belvárosi híd irányába távozott, anélkül, hogy a sérült kerékpárosnak segítséget nyújtott volna.

A férfi körülbelül 185 centiméter magas, vékony testalkatú, szakállas. A baleset idején koszos, szürke nadrágot, fekete-narancssárga edzőcipőt és fekete kabátot viselt. A rendőrség kéri, hogy aki a fenti eseményt látta, esetleg felvételt készített róla, valamint érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen a Szegedi Rendőrkapitányságon.

Bejelentés tehető a 62/562-400-as hívószámon, továbbá az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, illetve a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint e-mailben is.

Ezek is érdekelhetik