a kijárási tilalom alatt igazoltatták az elkövetőt

2021.01.07. 10:13

Frissítve: Kettős gyilkosság történt Szegeden (fotók a helyszínről)

Egy fiatal hajléktalan férfi végzett két társával Szegeden szerdán este. A kettős gyilkosság az újszegedi Kertész utca melletti kiserdőben történt, egyelőre nem tudni miért. A támadó mindkét embert halálra szurkálta egy konyhakéssel.

Munkatársunktól

Fotó: police.hu

Egy rokkantnyugdíjas hajléktalan férfi lehet az egyik áldozata a szerdai szegedi kettős gyilkosságnak – tudta meg a Délmagyarország. Az emberölés valamikor késő délután történhetett az újszegedi Kertész utca melletti kiserdőben.

Lapunknak a közeli focipályán dolgozó férfi elmondta, hogy a rokkantnyugdíjas ember már évek óta élt az erdőben kialakított bódéban.

Ők korábban sokszor segítettek neki, ételt és kávét is kapott tőlük. Azonban – ahogy a férfi fogalmazott – később elszemtelenedett, és már pénzt, és italt is kért tőlük. Ekkor mondták neki, hogy ne keresse őket többet.

Kiderült az is, hogy a hajléktalannál rendszeresen fordultak meg idegenek, akik sokszor az éjszakát is nála töltötték, de komolyabb probléma mostanáig nem volt velük.

A focipálya dolgozója azt is elmondta, hogy veszekedéseket sem hallottak, igaz a bódé messze van tőlük, nagyjából az erdő közepén.

Hogy végül szerdán este mi történhetett, azt egyelőre nem tudni. Annyi biztos, hogy a szegedi rendőrök este nyolc óra után igazoltattak egy 31 éves férfit a kijárási tilalom megszegése miatt. Az azonnal feltűnt nekik, hogy zavartan viselkedik, és véres a ruhája. Amikor megkérdezték tőle, hogy mi történt, elmondta, hogy nem sokkal korábban megölte két ismerősét. Azt is megmondta, hogy hol történt a kettős gyilkosság. A rendőrök ekkor mentek a kiserdőbe, ahol megtalálták a két holttestet.

Fotó: police.hu

A támadó késsel végzett velük, mindkettőt halálra szurkálta.

A nyomozók a 31 éves férfit őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását. Ellene több ember sérelmére elkövetett emberölés miatt indult eljárás a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Legutóbb tavaly novemberben történt gyilkosság Szegeden. Akkor egy 38 éves férfi ölte meg a várandós feleségét Subasán. Azt a férfit nem sokkal a gyilkosság után az anyja házában kapták el a rendőrök Domaszéken.

Az emberölés büntetési té­tele alapesetben 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában