Erőszakkísérlet a Csillagbörtönben – Már otthon van az őr

Kórházi ellátása után már otthon van a Szegedi Fegyház és Börtön őrmestere, akit az egyik fogvatartott csütörtökön leütött és megpróbált megerőszakolni – tájékoztatta a Délmagyarországot a BvOP. Azt is megtudtuk, hogy hasonló esetre még nem volt példa a hazai börtönökben.

Varga Anna

Az őrre támadó fogvatartottat feljelentették, rendőrségi eljárás zajlik ellene. Archív fotó: Karnok Csaba

– Az elsődleges adatok alapján előre kitervelte a szexuális célzatú támadást az az emberölés miatt elítélt fogvatartott, aki megpróbálta megerőszakolni a Szegedi Fegyház és Börtön őrmesterét a börtön egészségügyi részlegén

 – közölte még csütörtökön a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP).

Ahogy megírtuk, az egészségügyi kezelésben részesülő fogvatartott a Szegedi Fegyház és Börtön I. objektumának egyik körletén, takarítást színlelve az ott szolgálatot teljesítő bv-s kolléganő mögé került és egy wc-pumpából eszkábált tárggyal leütötte az őrt, majd megpróbálta megerőszakolni. Nagyobb baj nem történt, ugyanis az őrmester védekezett, és kollégái is észlelték a támadást, így gyorsan érkezett a segítség. A fogvatartottat megmotozták, nála lepedőcsíkokat is találtak. Később elmondta, arra számított, hogy az ütéstől az őrmester eszméletét veszti, majd a lepedőcsíkokkal megkötözve megerőszakolta volna.

Már otthon van az őr

A Délmagyarország megkeresésére azt közölte a BvOP Kommunikációs Főosztálya, hogy a kolléganőjük az augusztus 31-ei esetet követően azonnal kórházi ellátásban részesült, ahonnan már haza is távozhatott.

Aki azt gondolná, hogy a börtönökben kevés nő dolgozik, téved, azt a tájékoztatást kaptuk, hogy jelenleg 233 nő teljesít szolgálatot a Szegedi Fegyház és Börtön személyi állományában.

Érdeklődtünk arról is, hogy általánosságban ilyen esetekben a kollégáiknak mit biztosít a BvOP, amivel kapcsolatban azt írták, hogy „az esetleges sérülések egészségügyi ellátása mellett biztosított a személyi állomány tagjának pszichológiai támogatása is, amelyet az intézet pszichológusa biztosít”. Azt is írták, hogy amennyiben kollégájuk egészségügyi vagy pszichológiai állapota ezt indokolja, lehetőség van a szolgálat alóli mentesítésre vagy a betegszabadság elrendelésére is.

Soron kívül

Általánosságban elmondható, hogy minden bekövetkezett rendkívüli eseményt követően az érintett fogvatartottra vonatkozó általános és speciális szabályok soron kívül felülvizsgálatra kerülnek

 – válaszolták arra, hogy mire számíthat a fogvatartott, aki ellen feljelentést is tett a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnoka, az ügyben a rendőrség büntetőeljárást folytat.

Sose történt ilyen

Lapunkkal azt is közölték, hogy bár valós fenyegetettséget jelent a fogvatartottak által elkövetett hivatalos személy elleni erőszak a bv-szervezetben, de az utóbbi évek fejlesztéseinek, jogszabály-módosításainak köszönhetően az ilyen események nagyjából a felére csökkentek. Míg 2017-ben országosan 60 eset történt, addig tavaly már csak 35 ilyen eset volt. Legutóbb 2017-ben követtek el fogvatartottak komolyabb támadást a felügyelők ellen. A Fővárosi Bv. Intézetben 2 elítélt áramot vezetett a zárkaajtóba, azzal a szándékkal, hogy életveszélyes sérülést okozzanak a szolgálatban lévő felügyelőnek.

Hasonlóra még nem volt példa a hazai börtönökbe

n – közölték arra a kérdésünkre, hogy próbáltak-e már megerőszakolni bv-s munkatársat.

A BvOP hangsúlyozta azt is, hogy a biztonságtechnikai fejlesztések mellett a kollégáik felkészültsége és képzése szintén döntő fontosságú: folyamatosan továbbképzéseken vesznek részt, ahol új módszereket, technikákat sajátíthatnak el, amelyek lehetővé teszik, hogy mindig felkészültek legyenek az új kihívásokra és hatékonyan válaszoljanak azokra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában