10 millió forint értékű festményeket becsült fel alacsony értékűnek

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben aki 3, mindösszesen 10 millió forint értékű festményt becsült fel pár százezer forint értékűnek, majd meg is vette azokat.

Delmagyar.hu

A vádirat szerint a vádlott egy használtcikk kereskedést üzemeltet, szórólapon hirdetve, hogy többek között régi festményeket is felvásárol. A sértett 3, magyar festő által készített festményt örökölve jelentkezett a hirdetésre, melyeket Szegeden megtekintve a vádlott felbecsült és összesen 610 ezer forintra értékelte azokat. – írja a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében. 

A vádlott ezután ajánlatot tett a képekre és kisebb felárat ajánlva, 650 ezer forintért megvásárolta azokat. A 10 millió 450 ezer forint értékű festményeket azután a vádlott aukciós házaknak értékesítette több milliós haszonnal. A vádlott által a sértett tévedésbe ejtésével okozott 9,8 forint kár az eljárás során nem térült meg. Az ügyészég a vádlottat jelentős kárt okozó csalás bűntettével vádolja. A vádlottak bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság dönt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában