2019.10.25. 11:30
A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara megállapodást kötött az Alkotmánybírósággal
A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara hazai kapcsolatainak bővítése céljából köt megállapodást az Alkotmánybírósággal, elsősorban tudományos kutatás, oktatás, képzés, illetve konferencia- és rendezvényszervezés területén megvalósuló hosszú távú együttműködésre vonatkozóan.

Megállapodást között a Szegedi Tudományegyetem jogtudományi kara az Alkotmánybírósággal. Fotó: Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba [email protected]
Rovó László rektor a megállapodás aláírása előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, az SZTE-n folyó magas szintű oktatási és kutatási tevékenység csak széles körű együttműködéssel fejleszthető tovább. Az egyetem az elmúlt másfél évben ezért bővítette kapcsolatait a külföldi felsőoktatási intézményekkel.
Ahhoz, hogy a szegedi diplomák értéke egyre nagyobb legyen, elengedhetetlen az együttműködés a kiváló hazai intézményekkel is – közölte a professzor.
Sulyok Tamás, az Ab elnöke – aki jogi tanulmányait Szegeden végezte – hangsúlyozta, az SZTE teljesítményével bizonyította, hogy a felsőoktatási intézmény nemzetközi szinten is elismert szakmai műhely.

Az együttműködés lehetőséget biztosít a többi között arra, hogy a két intézmény közösen magas színvonalú konferenciákat szervezzen, a hallgatók pedig az Ab széles körű nemzetközi kapcsolatrendszerének köszönhetően külföldi tanulmányutakon vehetnek részt.
Görög Márta dékán kifejtette, az SZTE ÁJTK olyan tudásközpontú intézmény, ahol a hallgatók nagyon alapos elméleti ismertekre tehetnek szert, és a kooperatív képzések elmúlt években végbement fejlesztésének köszönhetően gyakorlati tapasztalataik is kiválóak. Hallgatóik a kiválósági listákon kitűnő eredményeket érnek el – tette hozzá a professzor.
Az együttműködési megállapodás formalizálja és még intenzívebbé tesz az Alkotmánybíróság és a szegedi jogi kar közötti több évtizedes kapcsolatot. Az Ab bekapcsolódik a hallgatói tehetséggondozásba, fakultációk keretében az oktatásba, hozzájárul a képzést és a kutatást segítő tudásbázis szélesítéséhez.