A lakók nagy része még ma is a régi nevén emlegeti a falut

2019.11.07. 18:08

Nagyér felvenné a Nagymajláth nevet

Nagyér 1952-ig az alapító után a Nagymajláth nevet viselte. A kommunisták azonban ezt Majláth György grófi származása miatt nem tűrték. A település vezetése most az elődök iránti tisztelet jeléül szeretné visszavenni az eredeti nevet.

Kovács Erika

Lőrincz Tibor reméli, belátható időn belül újra Nagymajláth lesz a település neve. Fotó: Kovács Erika

– 1952-ben nevezték át településünket Nagyérre. Az akkori ideológiai felfogás szerint nem fért bele, hogy egy gróf nevét viselje a falu – mondta Lőrincz Tibor, Nagyér polgármestere. Emlékeztetett: a települést gróf Majláth György országbíró alapította. Ő a bécsi udvarban dolgozott. Nagymajláthot, vagyis ahogy jelenleg nevezik a falut, Nagyért és a tőle 40-50 kilométerre, Aradhoz közeli, Majláthfalvát is ő hozta létre.

Lőrincz Tibor a település alapításáról is beszélt.

– Az 1800-as évek elején a monarchia dohányellátása nem volt megfelelő. A környékben ekkor számos telepü­lést alapítottak, kimondottan dohánytermelés céljából. Köz­­ségünket minden bizonnyal mérnök tervezte meg, méghozzá sakktáblaszerűen. Nyílegyenes utcáink vannak. Voltak egyholdas, félholdas és negyedholdas porták. A település tervezése az 1820-as, 1830-as években kezdődött, hivatalosan 1843-ban alakult meg. Céltudatosan telepítették ide az embereket. Az ide érkezők telket kaptak és pénzt nagyon alacsony kamatozású, 40-80 évig törleszthető hitellel, aminek törlesztése nem lehetetlenítette el az életüket. Nagymajláth virágzó településsé vált. Szélmalmok, gőzmalom, mészárszékek, téglagyár is működött. Szépen megművelt szántók és kertek voltak a faluban – emelte ki a polgármester.

Lőrincz Tibor reméli, belátható időn belül újra Nagymajláth lesz a település neve. Fotó: Kovács Erika

1952-ben kapott új nevet a település. Az „ér” utótag a Száraz-ér közelségére utal az új névben. A település lakóinak nagy része még majláthi születésű, és ma is büszkén vallják magukat nagymajláthinak. A régi név máig a köztudatban maradt, az emberek ragaszkodnak hozzá.

– Van egy érdekes szólásmondás, ami Tótkomlósról ered, kicsit vicces, és játék a szavakkal. Így szól: „Komlós után még a vak ló is „Majláth”, amit érthetünk úgy is, hogy majd lát, de utal arra is, hogy Tótkomlós után Majláth, vagyis Nagymajláth a következő állomás. A viccet félretéve, szeretnénk visszatérni a gyökerekhez. Az elmúlt ciklusokban az infrastruktúra-fejlesztéseken dolgoztunk, most jut egy kicsi időnk emocionális kérdésekre is. Mert a településnév az – tette hozzá.

Lőrincz Tibor elmondta, a járásnál már jelezte a szándé­kukat. Hamarosan kiderül, mi a névváltoztatás módja, például kell-e népszavazást tartani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában