Fa között „nyűttem fel”

2019.12.18. 16:57

Nemzedékeket tanított az asztalosszakmára Moha József vásárhelyi mester

A 90. évében járó, vásárhelyi asztalosmester, Moha József nemzedékeket nevelt fel, oktatott szeretett szakmájára. Országos versenyeken is jól szerepeltek tanítványai, akik közül többen sikeres vállalkozók, keresett mesterek lettek.

Imre Péter

Moha József asztalos mester a mûhelyében és az általa készített ajtónál, ablaknál és konyhaszekrénynél. Fotó: Imre Péter.

Fotó: Imre Péter

– A vásárhelyi Rischák asztalosdinasztia egyik tagjánál tanultam a mesterséget, 1945-től 1948-ig. Nagyapám is asztalos volt, ő a békéscsabai Kék Endrénél kapott képzést és dolgozott, édesapám pedig bognár volt, amit tudtam, gyerekként segítettem neki. Úgy is mondhatjuk: fa között nyűttem fel – közölte a vásárhelyi asztalosmester, Moha József, aki, ahogy fogalmazott: „90. évemet taposom”.

A vásárhelyi Moha József asztalosmester műhelyében minden bútort ő maga készített. FOTÓ: IMRE PÉTER

Mindent vállalt

Eleinte nem tudott elhelyezkedni a szakmában, minden munkát elvállalt: a Talajerőgazdálkodási Vállalatnál ut­­cai klozetokat takarított, a mér­­leggyárban esztergályos volt, majd következett 1968-ban a Csomiép, ahol végre hasznosíthatta tudását, külső szerelőként kültéri ablakokat, ajtókat javított, épített be.

– Ahogy és amit hozott a sors, a szerencse. Nem válogat­hattam, ötödmagamról kellett gondoskodnom, kenyér kellett az asztalra – mondta Józsi bácsi.

A szakmában

A Csomiépnél a tanműhelybe, a Vörös Csillag utcai telepre 1977. január 17-én került, ahol főleg 3. osztályos, vagyis végzős szakmunkástanulók képzésével foglalkozott. Korábban az inasokat is a felnőttek közé osztották be, így gyakorlatban, élesben tanultak fortélyokat. A Csomiép után – nyugdíj mellett – még a Baustudium Képzési és Átképzési Kft.-nél is dolgozott, oktatott, 1990-től 1995-ig. Tanítványai rendre jól szerepeltek az országos versenyeken, dobogós helyezéseket értek el. A „nagybetűs” életben is megállták a helyüket: sikeres vállalkozókká, keresett mesterekké váltak, mint például Kiss László és Domján Bálint, utóbbi már maga is oktató. Közel 200-an kerültek ki a keze alól.

Józsi bácsi, aki jó egészségnek örvend, főállása mellett engedéllyel 18 évig otthon is dolgozott, műhelyében mindent, polcot, szekrényt, gépet maga készített. A kuncsaftok né­­met prospektusból rendelhettek ajtókat, amiket pontosan megcsinált, a Garay utcai családi háznál pedig ajtókat, ablakokat és konyhabútort készített.

A családi háznál ajtókat, ablakokat és konyhaszekrényt csinált. FOTÓ: IMRE PÉTER

Büszke tanítványaira

– Ahány gyerek volt, annyi kérdés és feladat. A követelmény egységes és szigorú volt, mert a különböző munkákat csak úgy lehet, úgy szabad csinálni, mert mindenütt úgy fogadták el. Büszke vagyok a tanítványaimra – zárta mondandóját Moha József.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában