Művészi összefogással csendült fel

2020.02.22. 18:42

A muzsika hangja az Agórában

A muzsika hangja című musicalt vitte színre a Csongrádi Városi Színtársulat pénteken a Szent-Györgyi Albert Agórában.

Munkatársunktól

Az apácák szerepében a Csongrádi Zenebarátok Kórusának tagjai léptek színre. FOTÓ: KUKLIS ISTVÁN

Több évtizedes múltra tekint vissza a Csongrádi Városi Színtársulat tevékenysége, melynek vezetője 2010 óta Ferentzi Katalin. Elmondta, társulatuk 12 állandó tagból áll, akik munkájuk mellett, fáradtságot nem ismerve hódolnak hétről hétre szenvedélyüknek, a színjátszásnak. Olyan nagy sikerű produkciókat vittek már színre, mint a Hegedűs a háztetőn vagy a Menyasszonytánc. Előadásaikkal több ízben szórakoztatták már a szegedi közönséget is, legutóbb pénteken A muzsika hangja című musicallel léptek színpadra a Szent-Györgyi Albert Agórában.

– Legalább húszéves álmom volt, hogy színre vigyem ezt a darabot. A felkészülés egy évet vett igénybe. Amatőr színtársulatként nem volt könnyű vállalás, de a végeredményt látva úgy gondolom, érdemes volt belevágni – fejtette ki a társulatvezető, a darab rendezője. Az előadás a csongrádi nézők mellett a csíksomlyói és székely­udvarhelyi közönség körében is nagy sikert aratott már.

Az apácák szerepében a Csongrádi Zenebarátok Kórusának tagjai léptek színre. FOTÓ: KUKLIS ISTVÁN

Hangsúlyozta: az összesen 35 szereplős produkció nem valósulhatott volna meg a csongrádi művészeti csoportok jó kapcsolata nélkül.

– Csongrádon szerencsére sok művészeti csoport működik, időnként egymáshoz fordulunk segítségért. E darab kapcsán a Zenebarátok Kórusát kerestem fel, melynek 13 tagja nagy örömünkre vállalta a szereplést a darabban. Ők alakítják az apácákat – mondta, majd hozzátette: a produkcióban hét ifjú tehetség is szerepet kapott. A von Trapp család gyermekeit alakító ifjak legidősebb szereplője 17, a legfiatalabb pedig mindössze nyolcéves.

Szeged, A muzsika hangja elõadás az Agórában. FOTÓ: KUKLIS ISTVÁN

– Nagyon sokat kaptunk egymástól, és adtunk egymásnak. Úgy érzem, igazi közösséggé kovácsolódtunk – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában