2020.03.05. 08:43
141 éve indult útjára Szeged gyilkosa
1879. március 5-én este kezdte meg pusztító vágtáját Szeged felé a tiszai ár. A víz az esti órákban a Dóctól körülbelül öt kilométerre található petresi dűlőnél szakította át a gátat. Míg Szeged vonatkozásában a város legnagyobb természeti katasztrófájaként vonult be a nagy árvíz a helytörténeti emlékezetbe, addig a dóciaknak szinte „meg sem kottyant” a gyilkos áradás.
A petresi töltésszakadás után Szegedet a legváratlanabb, északi irányból kerítette be a víz. Fotó: Török János
Fotó: Torok Janos
Szeged eddigi legnagyobb természeti katasztrófájának gyökerei a Tisza szabályozásáig nyúlnak vissza. A terv megalkottatásával gróf Széchenyi Istvánt bízták meg, akinek a műszaki tanácsadójaként dolgozó vízépítő mérnök, Vásárhelyi Pál 1846-ban el is készítette a folyószabályozási tervezetet. A szabályozás vezérelve az volt, hogy a folyókanyarok átvágásával szándékozott javítani a Tisza lefolyási viszonyait, növelni a meder csekély esését, gyorsítani a víz lefolyását, ezáltal rövidíteni a hajózás útvonalát. Az áradások elleni védelemként pedig erős töltések építését szorgalmazta. A költséges tervezet a Tiszavölgyi Társulat ülésén heves vitákat váltott ki, amelynek következtében Vásárhelyi a tanácskozás során szívszélhűdést kapott. Halála után a szabályozási terv véleményezésére Pietro Paleocapa velencei királyi építési főigazgatót kérték fel, aki korábban a Pó folyó szabályozását is levezette.
– Az 1879-es esztendőre a folyószabályozás már elkezdődött az északkeleti, nemesi vármegyékben. Ez azt eredményezte, hogy azokon a területeken a folyószakasz már jelentősen kiegyenesedett, ezáltal a víz felgyorsult. A dél-alföldi részen azonban a feladat még nem volt megoldva. 1879 tavaszán nagyon sok eső esett, illetve a hegyekben, a vízgyűjtő területeken nagyon nagy mennyiségű hó olvadt el. Így, mikor ez a felgyorsult, nagy vízhozamú Tisza ideért a még kanyargó, szabályozatlan folyómederbe, elkezdett duzzadni – magyarázta Turda Gábor történész, Dóc polgármestere.
A petresi gátszakadás
Napra pontosan 141 évvel ezelőtt, március 5-én 19 órakor a Dóc központjától körülbelül öt kilométerre található petresi dűlőnél a Tisza mintegy 255 centiméter szélességben átszakította a gátat.
– 806 centiméter volt az akkor mért, legnagyobb vízállás, amit a töltés már nem bírt elviselni. Közel negyvenméteresre duzzadt a töltésszakadás, amely azért volt nagyon nagy probléma, mert ezáltal Szegedet teljesen váratlan irányból, északról kezdte el bekeríteni az ár – fejtette ki a polgármester. Míg Szeged tekintetében a petresi gátszakadás a város szinte teljes pusztulásának első lépéseként vonult be a helytörténeti emlékezetbe, addig Dóc község lakosainak némi apró kellemetlenségtől eltekintve szinte „meg sem kottyant” a nagy árvíz.
– Dóc egy hatalmas dombon fekszik, amely mindig is a Tisza ártere, öntésterülete volt. Akármilyen nagy víz jött, a települést csupán körülvette, különösebb pusztítást nem okozott a faluban. A lakosok vízi eszközök segítségével a „szigetről” való kijutást biztonsággal, könnyedén meg tudták oldani. Ez a mai napig így van: egy tiszai árvíznél a dóciak gyakorlatilag az utca végére járhatnának horgászni – magyarázta.
Kiürítették a várost
Továbbhaladva, március 6-án reggel a víz átlépte a sövényházi keresztgátat.
– A gátakat egymás után átszakítva haladt a víz Szeged felé. Miután Dorozsmát is elárasztotta, Szegedre már nem vezetett száraz bejárat. Ekkor oda jutottunk, hogy a várost már csak az úgynevezett Alföld-vasúti töltés – amely a mostani algyői vasúti töltés – óvta. Az utolsó védvonalat három napon át jelentős katonai erők bevetésével tudták megóvni – magyarázta a történész. E három nap alkalmas volt arra, hogy az emberek zömét át tudták telepíteni az újszegedi részre, amely bár jóval kisebb területen helyezkedett el mai kiterjedéséhez képest, de egy kicsit magasabban feküdt a szegedi résznél.
– Ekkor még rendelkeztünk vasúti híddal, illetve tudomásom szerint az emberek kitelepítése céljából egy pontonhidat is felhúztak, azokon keresztül menekítették a lakosságot – mondta.
Az épületek 95 százaléka elpusztult
Március 11-én heves vihar támadt. Az erős szél által felkorbácsolt hullámok az Alföld-vasúti töltésnek hajtották a vizet, amely március 12-én hajnali fél kettőkor száz méter hosszan átszakította a gátat, és elöntötte Szeged városát.
– A mai Baktónál szakadt át a töltés. Az ár hatalmas károkat okozott. A Palánk, azaz a mai dóm környéke kivételével gyakorlatilag az egész várost 3-4 méteres víz fedte – folytatta az események ismertetését Turda Gábor. Akkoriban öt-hat ezer épület állt Szegeden, amelynek csupán öt százaléka maradt épen. A körülbelül hetvenezer fő lélekszámú városban mintegy hatvanezer ember vált hajléktalanná.
A gátszakadás után 186 napra volt szükség ahhoz, hogy a Tisza visszahúzódjon a medrébe.
Mementók
A petresi gátszakadás emlékét manapság egy kis tó, valamint egy bemutató tábla őrzi.
– A hagyomány szerint egy valamikori kubikgödörből alakították ki azt a horgászvizet, amelyet ma petresi szakadásként ismerünk. Abból termelték ki a homokot a meglévő töltéshez. A medret a Tisza minden évben feltölti vízzel, majd visszahúzódik. Nagyon kedvelt horgászhely a dóciak körében – mondta a polgármester.
Szegeden a katasztrófa emlékét többek között a város legismertebb jelképe, a dóm őrzi. A nagy árvíz után ugyanis fogadalmat tett a város, hogy épít egy templomot, amely mindig emlékeztetni fogja a városlakókat az árvíz pusztítására. Az építkezés 50 évig tartott, 1930. október 30-án szentelték fel a Magyarok Nagyasszonya székesegyházat.
A fogadalmi templom mellett a Somogyi-könyvtár megalapítása szintén a katasztrófához kötődik. 1880-ban Somogyi Károly esztergomi kanonok a több mint negyvenezer kötetet számláló könyvtárát Szeged városának adományozta, amely a mai Somogyi-könyvtár alapgyűjteményét képezte.