Helyi közélet

2020.03.02. 08:26

Egy jó ügy mellé álltak az autóimádók

Csikorogtak a gumik, pöfögtek a kipufogók – ismét az autóimádók találkozója volt a Szeged Plaza parkolójában.

K. A. R.

A Gemma Központot támogatják az akcióval.

Fotó: KUKLIS ISTVÁN

A napsütéses, kora tavaszi idő sokakat kicsalogatott, többen gyermekükkel és házőrzőikkel közösen érkeztek, hiszen állat- és családbaráttá nőtte ki magát a rendezvény. Minden hónap első vasárnapján jönnek össze közös kávéra, egymás autóinak szemléjére az érdeklődők, most azonban jótékony célból is érkeztek.

Az egyik autós, Bacsó Attila ugyanis kupakgyűjtő akcióba kezdett a Gemma Központ részére.

A Gemma Központot támogatják az akcióval.
Fotó: KUKLIS ISTVÁN

– Szeretem az autókat, a kupakokat pedig évek óta gyűjtöm. Már benne van a kezemben a rutin, hogyha elfogyasztok egy műanyag palackból egy italt, akkor a kupakot külön helyre dobom. Édesanyám munkahelyén vált ez szokássá, korábban én is csatlakoztam hozzájuk, most viszont már úgy érzem, megvan a kellő kapcsolatrendszerem ahhoz, hogy én is szervezzek egy akciót. Ha már anyagilag nem tudjuk segíteni őket, akkor legalább így járuljunk hozzá a központ munkájához – mondta lapunknak Bacsó Attila. Már az első alkalommal jelentős mennyiségű kupak gyűlt össze, Szőlős János például két nagy zsáknyit hozott, ezeket holnap szállítják a Gemmába.

Kiss Dávid, a Car & Coffee programsorozat szervezőjétől megtudtuk, áprilisban már a negyedik születésnapját ünnepli a találkozó, ezen már a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat is jelen lesz.

– Meg lehet majd tekinteni a mentőautót, illetve a gyerekeket lufival ajándékozzák meg. Igyekszünk minden ilyen akciónak, kezdeményezésnek teret adni, hiszen mi is kiállunk a jó ügy érdekében közösen – emelte ki a szervező.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában