2020.03.30. 13:55
Kitüntetik Kovácsot?
Díszsírhelyet kapott, posztumusz díszpolgári címet azonban – eddig – nem. Kovács Sándorról van szó, aki három évvel ezelőtt, súlyos betegségben hunyt el, és akkor töltötte 3. ciklusát Csanádpalota élén.
Csanádpalota – 2019.07.31. Egy évtizede város Csanádpalota Fotó: Karnok Csaba (KC) Délmagyarország (DM)
Fotó: Karnok Csaba
dSikeres polgármester volt: nevéhez köthető, hogy Palota faluból várossá lett, sportcsarnokot építhetett, és megoldódott a szennyvízcsatornázás – ugyanakkor az is tény, hogy a halála után kiderült pénzügyi szabálytalanságok miatt kis híján csődbe ment az önkormányzat.
Az, hogy kapjon posztumusz díszpolgári címet, már a halála után egy évvel felmerült, Krivánné Bán Hajnalka javaslatát azonban az akkori képviselő-testület nem támogatta. A díjazott Szügyi Andrásné nyugalmazott pedagógus, volt iskolaigazgató lett. Most ismét van esély Kovács utólagos kitüntetésére, hiszen – mint a város hivatalos oldala hírül adta – a jelenlegi polgármester, Debreczeni István erre javaslatot tett. Persze, ahogyan az régóta szokás, az elismerésre a városháza fogadja a további javaslatokat is, így más is megkaphatja végül.
Nevéhez köthető, hogy Palota faluból várossá lett.
A díszpolgári címet hivatalosan az augusztusi városnapon szokás átadni Csanádpalotán – ha a járvány közbe nem szól, alighanem idén is így lesz.