Olvasói levél

2020.03.17. 11:01

Mindenki számára követendő példa lehet a buszsofőr

Azért írom le az alábbi esetet, hogy legyen példa a mai rohanó és egyre idegesebb, kapkodóbb világban élőknek, hogy az emberi jóság és figyelem még nem halt ki, valamint követendő példát mutasson mindenkinek.

delmagyar.hu

Lead képünk csak illusztráció. Fotó: DM

A 2020. március 9-én Szeged-­Petőfitelep Fő térről 9.10-kor induló 20-as buszjáratra (JAW-724) a Csillag téren felszállt egy fehér bottal közle­kedő (vak), fiatal nő. Mindvégig az első ajtónál állva várta, hogy leszállhasson majd. A Retek utca József Attila sugárúthoz közeli megállójában szállt le, és elindult a járdán a Csillag tér irányába. A busz még a megállóban állt, becsukott aj­­tókkal, indulásra készen. Én a busz hátsó részében ültem, és láttam, hogy a hölgy a járda vonalát követve a botja segítségével próbált tájékozódni, de rossz irányba ment, hiszen a járda végeztével egy saras füves területre jutott volna.

Na, és itt jön a dolog, ami számomra fantasztikus volt!

A sofőr is figyelte a hölgyet, és elnézést kérve kiszállt a busz­­ból, odafutott hozzá, meg­­fogta a karját, átvezette a belső útra, és láthatóan többször megkérdezte, hogy onnan már tudja-e az utat. Mikor biztonságban tudta a hölgyet, visszafutott a buszhoz, és már indultunk is. (Talán még 1 perc sem volt az egész.)

Megmondom őszintén, meghatódtam. Szívem szerint tapsoltam volna.

Manapság ez a jóindulat na­gyon ritka, és remélem, hogy mások is okulnak a történetből, ha Önök találnak rá módot, és úgy döntenek, közzéteszik.

Ványi Tünde,

Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában