Móra barátsága az aranyfával

1926-ban Móra Ferenc már majdnem tíz éve a Somogyi igazgatója volt, és 24 éve élt Szegeden. Március 21-én jelent meg tárcája a Délmagyarországban, amiben a kezdeteket is elmeséli: a Legrégibb barátom „főszereplője” egy forsythiabokor a szegedi nagyposta előtt. Azon a márciuson hűvösebb lehetett, mint idén, mert azt írja, „A villanyosról is szoktam rá mosolyogni, ma reggel szégyellem is magam a kalauz előtt, aki biztos, hogy vén szégyentelennek tartott, mert azt hitte, a művésznő bű­völt el, aki a parktükör korlátján igazgatta cipellője oldott csokrát. Pedig csak a bokrot néztem, hogy rügyszeméből megy e már ki a téli álom.” Biztosan tudjuk, az ablakunk előtt is nő egy: legalább másfél hete virágzik a bokor, aminek magyar ne­­ve aranyfa vagy aranycserje. Mondják aranyágnak is, sokan keverik az aranyesővel, de az egy másik növény neve. Kínából származik.

Hát te is itt vagy?

Móra Ferenc a család szegénysége ellenére földrajz–természetrajz szakos tanári diplomát tudott szerezni a budapesti egyetemen. Egy évig volt segédtanár a Vas vármegyei Felsőlövőn, utána, 1902-ben került Szegedre. A tárcából megtudhatjuk azt is, hogyan: „kolduskásan”, zsebében egy szelet juhsajttal, amit szégyellt megenni a vonaton. „Senkit se ismertem itt, a bronzból való öreg Dugonicsot igen, de az is ugy nézett rám, mintha a fejemhez akarná vágni az érc-bibliát, — pedig még akkor igazán nem csináltam semmi rosszat (...).” Mérges verset forgatott a fejében egy segédtaná­­ri kinevezés miatt, amit nem ka­pott meg, amikor megpillantotta az ismerőst, ami a budapesti füvészkertben is társa volt a keserves diákévek alatt. „– Hát itt vagy, te is itt vagy? – mondo­gattam neki boldog megbékéltséggel és nem voltam többé idegen az idegen városban.”

Mint méz a legyet

A régi barátság története azért is fontos, mert – és ez is benne foglaltatik a tárcában – Móra első írását a forsythiáról írta a Szegedi Naplónak. Felbátorodva a régi ismerőstől, bekopogtatott a laphoz munkát kérni – és kapott. „ – Mit tud? (...) Mit látott meg először Szegeden? – A... a forsythiát, – dadogtam elvörösödve. – Ki az ördög az? – Az a sárga virágú bokor a posta előtt. – Hát akkor írja meg azt” – idézte fel első beszélgetését Békefi Antallal. Az írásnak a Danaé cí­­met adta, de a szerkesztő a költőiséget feláldozta a szenzáció oltárán. Az lett belőle: „Nagy forsythia virágzás városunkban”, mert a címnek „mindig érdekesnek kell lenni. Olyannak, ami megfogja az olvasót, mint méz a legyet.”

Alázatos jöttmentek

Móra később, 1911-től hat éven át főszerkesztője is volt a Szegedi Naplónak, amíg az 1919. április elsején megjelent, Memento című vezércikke mi­­att lemondani nem kényszerült. A lapnak haláláig munkatársa maradt, de sok tárcája jelent meg a Délmagyarországban is. Közben íróként és régészként is nevet szerzett, 1917-ben, Tömörkény halála után a Somogyi-könyvtár és a Városi Múzeum igazgatója lett. Mire a tárca megjelent a forsythiabokorról, Móra ezer szállal kötődött a városhoz. Mégis úgy fogalmazott, „ő az én legrégibb barátom ebben a városban, amelynek mind a ketten alázatos jöttmentjei vagyunk”.