Kecsketejjel etetik az újszülötteket – gazdáik a naptárból választottak nekik nevet

2020.04.18. 09:08

Hármas ikrek Nagymágocson

Húsvéthétfőre virradóra hármas iker bárányok születtek Nagymágocson. Orsika és Árpi utódai, Iduka, Gyula és Rudi, javarészt kecsketejen nőnek majd fel.

Kovács Erika

A nagymágocsi Prónaiék hat éve tartanak juhokat. A házhoz tartozó nagy porta zöldfelületét nem volt egyszerű rendben tartani. Rengeteg időt vett igénybe. Ezért döntöttek a „biofűnyírók” mellett.

Az apaállat is iker volt

– Az első anyabirkánk utóda Árpi és Tüncike. Vagyis Árpi, a mostani három kis bárány apja is iker volt – mondta Prónainé Héjja Erzsébet, a juhok gazdája.

Prónaiéknak 5 felnőtt juhuk van. A most született bárányok anyja Orsika, neki ez volt a második vemhessége. A levágástól mentették meg a jószágot.

Erzsébet eteti a három kis bárányt, Idut, Gyulát és Rudit.
Fotó: KOVÁCS ERIKA

– Orsika egy nagy gazdaságból érkezett hozzánk. Birkanyíráskor véletlenül levágták az egyik emlőjét. Felajánlották, hogy elhozhatjuk. Akkor hasas volt. Az ő első szaporulata Gyöngy­­­vérke – mutatta Erzsébet.

Árpinak, a kosnak a húsvét­hétfőn született bárányok az első utódai.

– Orsikának szép nagy hasa volt. Gondoltuk, hogy nem egy báránya lesz. De hogy három... Húsvéthétfőn kijöttünk a férjemmel megetetni a juhokat. Akkor láttuk, hogy Orsika kö­­­rül már ott szaladgálnak a ki­­csik.

A naptárból kaptak nevet a bárányok

Prónaiék azonnal elnevezték a bárányokat. A juhok náluk a naptárból kapnak nevet, azt, amelyik a születésükhöz a legközelebb esik. Így lettek Ida, Gyula és Rudi. Ida sötétbarna, Gyula kávészínű, Rudi pedig fekete, fehér, sötétbarna és ká­­vészínű foltos.

– Orsikának a már említett probléma miatt csak egy emlője van. Arra sok a három kicsi. Talán ez lehetett az oka, hogy az orrával terelte el magától Rudit. Meglett a haditerv, hogy kecsketejjel etetjük, amit Kapásfaluból hozunk mindennap. Idut és Gyulát engedi ugyan szopni az anyjuk, de azért ők is kapnak kecsketejet. Egyébként az apjuk, Árpi is így nőtt fel. Több mint 100 litert ivott meg bárányként.

Három kos nem maradhat a portán

Prónaiék 2-3 óránként cumiztatják a három kicsit. A hozzáetetés legalább 2 hónapig tart majd.

A család már most gondolkodik a bárányok sorsáról. Három kos nem maradhat. A két fiút szeretnék majd olyan helyre adni, ahol tenyészállatok lesznek, vagy biofűnyírók, mint Prónaiék többi juha.

Ezek is érdekelhetik