2020.04.25. 19:01
Végigkísérte a 20. századot a vásárhelyi fazekasdinasztia
Sok családban a 19. századba nyúltak vissza a fazekashagyományok Hódmezővásárhelyen. A Mónus család nem tartozik ezek közé, de a huszadik századot végigkísérte fazekastevékenységük – a Majolikagyár termékein is rajta hagyta kézjegyét a dinasztia.
Mónus Ferenc rengeteget tett a vásárhelyi fazekashagyományokért, kerámián mindhárom városrész motívumkincse visszaköszön.
Fotó: Enyedi Zoltán
„A vásárhelyi fazekasság régi dicsősége sosem volt pompájában virágzik. Ezt elsősorban a Mónus testvéreknek köszönhetjük. A három, közös gyökérből táplálkozó, s mégis más-más utakat taposó népi iparművésznek” – olvastuk az 1973. október 7-i Délmagyarországban, amikor a Sajtóház Művészklubjában kiállítás nyílt Mónus Sándor kerámiáiból. Sándor, Ferenc és Ilona nevét sokszor találjuk a lapban a huszadik század második felében: kiállításokról mesélünk, díjakról tudósítunk. Az egész századot átfogta a Mónus család fazekastevékenysége. A dinasztiáról Nagy Vera néprajzkutatót, a Tornyai János Múzeum volt igazgatóját kérdeztük.
Hét fazekas testvér
– A tizenkét testvérből öt fiú és két lány tanulta ki a mesterséget a szülők mellett. Az édesanya férje mellett sajátíthatta el a kerámiafestést. Sok családban apáról fiúra szálltak a fazekasság hagyományai, ők nem tartoztak közéjük, idősebb Mónus Sándor volt az első. Az első világháború után költöztek Újvárosra – beszélt a kezdetekről a kutató.
A hét gyermek közül Sándor, Ferenc és Ilona emelkedett ki, mindegyik másképpen. Imre, a második gyerek is kitanulta a szakmát, de viszonylag korai halála miatt nem tudott kibontakozni, Lajos meghalt a második világháborúban. Az 1909-ben született Sándor, a 22 évvel fiatalabb Ferenc és az 1924-es születésű Ilona megkapták a népi iparművész címet, a két fiú a Népművészet Mestere lett. Ferencet 1985-ben szülővárosa Pro Urbe Hódmezővásárhelyért díjjal jutalmazta. János az Alföldi Porcelángyárban volt művezető, nyugdíjasként dolgozott többet az otthoni műhelyben. Julianna és Ilona a Majolikában kezdték írókásként, Ilona a tehetsége révén mintafestő lett, a művészekkel dolgozott együtt.
– Az ötvenes évek második felében, amikor állami törekvés volt a népművészet újra felfedezése, ők alakították ki Kajári Gyula grafikus művésszel a vásárhelyi Majolikagyár népművészeti ihletésű termékeinek arculatát, motívumkészletét – tudtuk meg a szakértőtől.
Vásárhelyi motívumok
Mónus Ferenc a legszínesebb egyéniség vásárhelyi fazekashagyományokat felhasználó kerámia készítésében. Más-más ismertetőjegyek jellemezték a különböző városrészek – Csúcs, Újváros, Tabán – fazekasságát: Ferenc munkáiban mindet fellelhetjük.
– A hagyományos edényformákat a kor igényeinek megfelelően sokszor felnagyította. Sándor kisebb tárgyakat szeretett készíteni, festett, kisplasztikáiban megörökítette a fazekast is munka közben. Ilona a művészek mellett megtanulta, hogyan használja fel kicsit szabadabban a népi hagyományokat. Az ő nevéhez fűződik a hetvenes évek vásárhelyi sikerterméke, a barna agyagmázas kerámia, amit a környéken ma is sokan használnak – foglalta össze Nagy Vera.
Nem halt ki a szakma a családból
Amikor felkapta a testvéreket a hírnév, a Széchenyi utcai ház valóságos zarándokhellyé vált. Ilona ott lakott, Sándor és Ferenc is oda járt dolgozni a műhelybe, volt egy kis bemutatójuk is. A házat 1993-ban adták el, de a szakma nem halt ki a családból. János fia, ifjabb Mónus János megszerezte a kerámiakészítő képesítést is, önálló műhelyéből részben műszaki kerámiák kerülnek ki, részben a népművészeti hagyományokat viszi tovább. Mónus Sándor unokája, Somi Éva művésztanár 1998-ban, amikor ellátogattunk a foglalkozására, két szegedi iskolában is tartott kerámiaszakkört.
„Az élet különös ajándéka: (...) azzal a kemencével dolgozhatok, amit nagyapám készített egykor” – mondta lapunknak: Sándor 1996-ban, Ferenc 1999-ben hunyt el.
