2020.05.15. 13:05
A válság virágai Ferencszálláson
Ezekben a napokban ültették be muskátlikkal a falu nevezetességének számító, eddig üresen maradt virághengereket Ferencszálláson.
Az ajándékba kapott virágok Ferencszállás büszkeségei, közmunkások gondozzák a növényeket.
Fotó: JANI JÁNOS
A növénytartókat összesen hárommillió forintos pályázati támogatásból szerezték be hét évvel ezelőtt. Számon is tartják, 125 darab van belőlük.
– Nemcsak a főút mentén, de szerte a faluban mindenütt helyeztünk ki belőlük lakóházak elé azzal a kéréssel, hogy mindenki gondozza, locsolja az önkormányzat által kiültetett virágokat – mondta el a Délmagyarországnak a polgármester, Jani János.
Az idén történt meg először, hogy a község nem tudta a maga erejéből növényekkel ellátni a hengereket, ugyanis a koronavírus-világjárvány miatt elrendelt veszélyhelyzet miatt ki sem írták a beszerzést célzó központi pályázatot. Ezért a falu vezetése azt kérte a ferencszállásiaktól, ki-ki maga ültesse be az ingatlana előtt lévő virágtartót olyan növénnyel, ami leginkább passzol az ízlésükhöz. Ebben segédkeztek is a helybéliek, azonban az intézmények, közterületek, valamint buszvárók virághengerei egészen mostanáig üresen maradtak.
Végül a települést növényekkel évek óta segítő makói Bagosi Kertészet ajánlott fel ezekbe muskátlitöveket, a közmunkások pedig el is ültették, illetve meg is locsolták a mintegy ötszáz tő virágot a napokban.