Nem a gyümölcstermesztők éve az idei

2020.06.26. 08:02

Ára van a meggynek, íze nem sok

– Most éppen a meggytermelők figyelhetik, ahogy az egész éves munkájuk gyümölcse lerohad a fáról a hosszan tartó esőzés miatt – fogalmazott elkeseredetten a gyümölcsterméktanács szakembere. A meggy ugyan nem fagyott el, ám a sok csapadék miatt könnyen kireped és meglehetősen vízízű idén.

Kovács András

– Érdi bőtermő a fajtája, egy h­­e­­te még 800 forintért is el tudtuk adni kilóját, mára lement 550-re, és a végén nem kizárt, hogy négyessel kezdődik majd az ártábla – mondja a sze­­gedi, Mars téri piacon Gergelyné Szöl­­lősi Erika. A Békés megyében szedett meggyet a férjével közösen árulja, akitől megtudjuk, ez a fajta szerinte ott van a legnépszerűbb három között, a Meteor és az Újfehértói fürtös társaságában.

Szépasszony érkezik üres kosárral, és megkérdezi, abba ugyan mennyi fér. Kiderül, 10 kiló, amire Bozóné Brigi rábólint, azzal a feltétellel, hogy enged az eladó az árból 50 forintot. Engedett, de azt hozzátette, hogy mintha a fogát húznák.

– Ma már nem divat alkudni a piacon, pedig nincs azzal semmi baj. Különben dzsemnek viszem, és az az igazság, azt hittem, púposabb lesz a kosár 10 kiló meggyel – mondja a háziasszony.

Szentesi, a retró

A régi klasszikust, a szentesi meggyet árulja egy kübekházi nagymama.

– Bebuszoztam, most csak hat kilót hoztam, nyolc­­nál többet nem is szoktam – mondja a 400 forintos kilónkénti áron kínált gyümölcsről, hozzátéve, hogy unokája, Ákos szedi le a fáról. Amennyire sikerül, csumával együtt, mert úgy a piacképes. Korábban az úgynevezett cseresznyemeggyet hoz­­ta a piacra, azt 800 forintért is el tudta adni. Ez már leérett, bár mutatóban láttunk még a piacon, de az szinte fekete volt.

Cigánymeggy

Klasszikus a cigánymeggy is, de abból is egyre kevesebb van már, Vass Rozália Zákányszékről hozta.

– Elég babra munka, apró szemű, nem igazán haladós, egy óra alatt 8 kilónál töb­­bet nem nagyon tudunk szed­­ni belőle – mondja a 400 forintért kínált gyümölcsről. Egy asszony érkezik, és kissé hitetlenkedve kérdezi, hogy ez tényleg cigánymeggy? Vásárolt is belőle fél kilót, mondván, „ezer” éve nem evett ilyen fajtát.

Idén eddig rájár a rúd a ma­­gyar gyümölcstermesztőkre.

– Gyenge termés várható, így ez már a harmadik ilyen év – mondta Hunyadi István kedd reggel az M1 aktuális csatornán. A FruitVeB Terméktanács szakmai igazgatója részletezte is: egy átlagos év termésének csak a negyede várható kajszibarackból, de kevesebb lesz őszibarackból, almából, meggy­ből és cseresznyéből is.

Könnyen reped

– Óriási elkeseredés van az ágazatban, a gyümölcster­mesztők jó része olyan pszichés terhelést kénytelen elviselni az elmúlt két-három évben, ami megviseli őket, hiszen a tavalyi és a tavalyelőtti év sem volt jó – mondta a szakember, hozzátéve, most éppen a meggy- és a cseresznyetermelők figyelhetik, ahogy az egész éves munkájuk gyümölcse „lerohad” a fáról a hosszan tartó esőzés miatt.

A mennyiség mellett a minőséggel is gondok vannak, a piacon is szedegetik ki a repedt, romlásnak indult szemeket a ládákból két vásárló között az eladók, a termelők.

Szeged kertvárosában rengeteg a meggyfa, érik is szépen, de nem reped és rohad veszélyesen. Van a fákon gyümölcs, ha az átlagosnál talán kevesebb is. Cserébe nagyszemű, ugyanakkor íze az nem sok...

 

A nagybanin sem olcsóbb

A Mars téren 400–650 forint között volt a meggynek kilója, a Szegedi Zöldség és Gyümölcs Nagybani Piacon sem olcsóbb. A Vásárosnaményből érkező Kántorjánosi meggy 400–500, a Cegléd, Kecskemét környéki Újfehértói fürtös 450–650 forint kilónként. A Kecelen, illetve Bordányban szedett Érdi bőtermő ára a minőségtől függően 500–700 forint. Import nincs belőle, ebből a gyümölcsből nem is igazán szokott lenni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában