Helyi közélet

2020.06.04. 12:09

Átadták az adományt a szegedi színháznak

Átadták a Valahol Európában című musicalről készült online műsor bevételét a Szegedi Nemzeti Színháznak.

Munkatársunktól

A március óta saját bevétel nélkül létező teátrum több mint 1,3 millió forintot kapott.

A Szeged Első Lions Club és a Szent-Györgyi Albert Rotary Club Szeged képviselői tegnap adták át azt az 1 millió 316 ezer forintot, amely jótékonysági on­­line gálaműsoruk bevételéből folyt be. A két szervezet május elején a Dömötör-díj szervezőivel és a Szeged Televízióval közösen több mint egy­órás adást állított össze a Valahol Európában című musical 25. születésnapja alkalmából, amely egybeesett a második világháború befejeztének 50. évfordulójával. A Szegedi Nemzeti Színházban is nagy sikerrel játszott darabról az alkotók és egykori szereplők is meséltek, felidézve élményeiket.

A produkcióban részt vett többek között Haumann Péter, Szinetár Dóra és Pindroch Csaba is, de még Hofi Géza első benyomásairól is szó esett benne. A karantén miatt Skype-on készült interjúkat az ősbemutató, a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Szegedi Nemzeti Színház által színpadra állított produkciók részletei is színesítették.

Az egyedülálló produkcióra megváltott nézői jegyekből befolyt összeget a szegedi teátrum kapta, amely március óta a koronavírus-járvány miatt saját bevétel nélkül maradt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában