Van, ahol augusztusra szervezik

2020.06.13. 10:01

Egész nyáron ballagnak a nyolcadikos diákok

Június 12-én kezdődtek az általános iskolás ballagások, a járványügyi helyzet miatt az iskolák különböző módon szervezik azokat. A legtöbb intézményben osztályonként búcsúznak a végzősök, vagy az udvaron tartják az ünnepséget, amelyen diákonként két szülő vehet részt.

Hajó Edina, Kovács Erika, Majzik Attila, Tábori Szilvia

Osztályonként különböző időpontokban búcsúztak a diákok a szegedi Rókusi Általános Iskolában.

Fotó: Török János

Pénteken búcsúztatták végzős diákjaikat a szegedi Rókusi Ál­­talános Iskolában. Marosiné Köntés Ibolya intézményvezető elmondta, bár évzárót nem tartanak, nyolcadikos diákjaiktól mindenképpen szerettek volna elköszönni. – Szerettünk volna nekik lehetőséget adni, hogy a három hónap kényszerű távolságtartást követően még utoljára együtt lehessenek ál­­talános iskolásként. A 98 bal­lagó diákunknak ezért osztályonként iskolai búcsúztató ünnepélyt szerveztünk, amit a szülők közösségi oldalunkon élőben követhettek – fejtette ki az igazgató. A négy osztály kétóránkénti bontásban ballagott el az iskolától. A pedagógusok pedig egy fotóalbumot is összeállítottak a ballagók el­­múlt nyolc évéről, ezt is az iskola Facebook-oldalára töltik majd fel.

 

Osztályonként különböző időpontokban búcsúztak a diákok a szegedi Rókusi Általános Iskolában.
Fotó: Török János

Makón, Pitvaroson és Szentesen is ma ballagnak

A szülők kérésére mérlegeltük a lehetőségeket, és speciá­lis tervet készítettünk a nagy napra. Zárt körű lesz a ballagás, amit az udvaron rendezünk meg ma.

A nyolcadikosok mellett a hetedikesek és a tantestület vesz rajta részt. Búcsúzó diákjaink rövidített útvonalon járják körbe az intézményt. A szülők az iskola előtt kapcsolódnak be az ünnepség egy szeletébe – ismertette Majorosné Rácz Krisztina, a makói Szignum, a Szent István Egyházi Általános Iskola és Kollégium igazgatója. A ballagási ünnepségről felvétel készül, amit a honlapjukon tesznek közzé.

Bertáné Kecskeméti Katalin, a pitvarosi Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója kifejtette, csak két-két szülő vehet részt az ünnepségen. Ezúttal a pedagógusoknak nem lesz kötelező jelen lenniük, de a többség jelezte, hogy itt lesz. A gyerekek egyesével léphetnek majd be az osztályterembe, hogy átvegyék a tarisznyát. A ballagás egyébként az udvaron lesz.

A búcsú érzései nem, csak az ünnepség körülményei változtak a Rókusi Általános Iskola végzős diákjainak ballagásán.
Fotó: Török János

 

A szentesi Kiss Bálint Református Általános iskolában igyekszenek követni a ballagá­­si hagyományokat, ugyanakkor a járványügyi helyzet által teremtett körülményekhez is igazodnak. A ballagás ma vi­­rág­átadással kezdődik, majd az istentisztelettel folytatódik. Karikó-Tóth Tibor, az iskola igazgatója kifejtette, idén a bal­­lagókon és két hozzátartozójukon kívül a hetedikesek közül csak hárman lesznek jelen, akik a köszöntőbeszédet mondják, illetve a zászló­átadásnál működnek közre, így a végző­sök a tarisznyájukat sem az előző évfolyam tagjaitól, hanem azok osztályfőnökétől veszik át.

A termek végigjárása is elmarad, a nyolcadikosok a sa­­ját termükből a főlépcsőházba vonulnak, ahol a ha­­gyományok szerint a harang megkondulása után egy közös egyházi énekkel búcsúznak is­kolájuktól.

Több iskolában jövő héten búcsúznak

Hasonlóan készülnek a balla­gásra a szegedi Bonifert Do­monkos Általános Iskolában, azzal a különbséggel, hogy ott június 19-én, pénteken tartják meg az ünnepséget szintén az iskola udvarán. Gyermekenként két szülő mehet el az eseményre, akiket egy kordon választ el a gyerekektől.

– Két nyolcadikos osztályunk búcsúzik, azt kértük tő­­lük, egy-egy csokor virág legyen csak náluk, valamint nem egymás vállát fogva, ha­­nem egymástól távolabb másfél métert betartva vonuljanak. Rövid beszédek lesznek, és átadjuk az ilyenkor szokásos díjakat, így a Bonifert kiváló tanuló díjat is – magyarázta Husztáné Gyursánszki Erzsébet igazgató. Azt is hozzátette, minden borul, ha esik az eső, zárt területen ugyanis nem le­­het megrendezni a ballagást.

Hatvannyolc diák ballag jú­­­­nius 20-án a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában. Az iskola hatalmas udvarán megfelelő távolságban, de mindhárom végzős osztály egyszerre ünnepelhet. Betartva a kor­­látozó intézkedéseket, a diákokat szüleik és közvetlen tanáraik kísérik. Juhászné Wolf Edit igazgató kérdésünkre el­mondta: ugyan rendhagyó eseményt tartanak, a templomi búcsúzás például elmarad, ám méltón szeretnék zárni a diákok nyolc évét. Videóra veszik az eseményt, és fotóst is invitáltak.

Nyár végén is lesz ünnepség

Még később, az iskola udvarán álló platánfa alatt tartják majd búcsúzásukat a vásárhelyi Varga Tamás Általános Iskolában június 26-án. A há­­rom végzős osztály óránkénti különbséggel ünnepelhet, pedagógusaik és szüleik körében – mondta kérdésünkre Rácz-Balog Renáta megbízott intézményvezető. Az intézmény két udvari be- és kijáratán elkülönítve közlekedhetnek majd a csoportok.

A szegedi Dózsa György Ál­­talános iskolában viszont a szülők kérésére augusztus 28-án tartják meg az ünnepséget. Ekkor a két ballagó nyolcadikos és a két búcsúztató he­­tedikes osztály lesz jelen, valamint a szülők is részt ve­hetnek a ballagáson.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában