Hatalmas az érdeklődés a nyári táborai iránt

2020.06.25. 12:12

Végre felpezsdült az élet az Agórában – Galéria

Több hónapnyi csend után ismét gyermekzsivajtól hangos a Szent-Györgyi Albert Agóra. Hétfőn startoltak ugyanis a nyári táborok, amelyekből a hét folyamán nyolc fut párhuzamosan az intézményben.

Koós Kata

Több hónapnyi csend után ismét gyermekzsivajtól hangos a Szent-Györgyi Albert Agóra.

Fotó: Frank Yvette

Az augusztus közepéig tartó tábori szezonban több mint ezerötszáz fiatal kalandozik, tanul, mozog vagy alkot majd az Agóra táboraiban – mondta el lapunknak Orbán Hédi igazgató. Hozzátette, hatalmas az érdeklődés. Azt tapasztalja, hogy a gyerekek nagyon ki vannak éhezve a bezártság után a kortársak társaságára és az élményekre.

Az idei szezon újdonságaként említette többek között a Süsd meg-töltsd meg tábort, amelynek során a pék- és a hentesszakmába egyaránt belekóstolhatnak az ifjak. Továbbá a Suli-mankó tábort, amely a digitális oktatás során a tanulásban lemaradt ifjak számára nyújt segítséget.

Biztonságban

Jelenleg a divattervező, a cukrász, a fizika, a hagyományőrző Fehérlófia, a Tűzzománc, a Kul-túra, a Kézműves kemencés és a Zenagóra tábor zajlik az intézményben. Orbán Hédi hangsúlyozta: a táborok előkészítése során kiemelt figyelmet fordítottak az egészségügyi biztonságra.

– A programokat úgy szerveztük, hogy a gyerekek minél több időt tölthessenek a szabadban. Fertőtlenítőket helyeztünk ki, és ügyelünk a gyakori kézmosásra. Az ebédidőt meghosszabbítottuk, hogy amíg esznek, megtörténhessen a takarítás és fertőtlenítés – magyarázta.

Még nem késő

Az idei nyár slágere a cukrász tábor, amelynek férőhelyei a jelentkezés megnyitása után tíz perccel beteltek. Népszerűség tekintetében a dobogó második és harmadik helyét a Természettudományos-laboros és a Filmes-médiakommandó tábor birtokolja.

– Érdekes módon a Kukta táborunk, amely évről évre az egyik legnépszerűbb, idén nem telt be azonnal. Feltehetően a bezártság alatt az édesanyák, nagymamák bevonták a gyerekeket otthon a főzésbe, így más élményre vágynak – mondta el az igazgató, majd hozzátette: a férőhelyeket hétről hétre felülvizsgálják, így még mindig érdemes figyelemmel követni a táborokat, mert több esetben a létszámkorlát emelését tervezik.

Koncert

Öt éve immár a tábori szezon első hete mindig koncerttel zárul az intézményben, amelyre ez alkalommal a nagyközönséget is várják. Pénteken 16.30-tól a Zenagóra tábor tehetséges növendékei lépnek fel az Agóra színpadán. A koncerten a szegedi Deák Big Band is közreműködik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában