2020.07.23. 19:20
A spiclitörvény majd augusztusban kerül a közgyűlés elé
Forrás: DM
Az előző közgyűlésen bejelentettekkel ellentétben mégsem tárgyalta a hódmezővásárhelyi közgyűlés a csütörtöki rendkívüli ülésén a „Bizonyos büntetendő cselekményekkel kapcsolatban bizonyíték szolgáltatásáért járó díj szabályairól” szóló önkormányzati rendelet, amit a Fidesz „spiclitörvénynek” nevezett el.
A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal a rendelettel kapcsolatban több törvényességi észrevételt is tett, indokoltnak látják a rendelet hatályon kívül helyezését is.
- Jegyző úr és a hivatal munkatársai a türelmünket kérték, hozzáláttak a rendelet felülvizsgálatához, átdolgozásához. Ennek határideje augusztus 9-e.
- A következő közgyűlésünk augusztus 13-án lesz, az átdolgozott rendeletet akkor tárgyaljuk, amennyiben ezt a kormányhivatal engedélyezi – mondta Márki-Zay Péter polgármester a rendkívüli ülésen.