Helyi közélet

2020.07.20. 13:30

Sokan előznek szabálytalanul

Alig egy hónap alatt több majdnem 130 szabálytalanul előző teherautó-sofőrt találtak a rendőrök Csongrád-Csanád megyében – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

S. Z.

Fotó: Frank Yvette

A teherautósokat az autópálya-alosztály munkatársai figyelik. Azt írták, hogy a kiszabott bírságok jelentős részét a szabálysértők a helyszínen kifizették. A teherautósok figyelmét pedig arra hívják fel, hogy tilos előzni az autópályán és autóúton 6 óra és 22 óra között a 7500 kilogrammot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, vontatóval, valamint járműszerelvénnyel.

Az autópálya-rendőröknek mostanában sok gondjuk van az úgynevezett horrorkaravánokkal is, azaz amikor egymás hegyére-hátára pakolják a kocsikat vagy egyszerre több járművet is vontatnak.

– Az elmúlt egy évben fajultak el a szállítmányozók, túlterhelik a járműveket, amelyeknek nem véletlenül határozzák meg a teherbírását. Ha túlterhelik, akár meg is roppanhat egy váz, egy tengely, leszakadhat egy vonóhorog, amikből komoly balesetek lehetnek – mondta korábban lapunknak Mészáros Csaba alosztályvezető.

Ha pedig megfognak egy ilyet, akkor bírságolnak is, és még mindig van helyszíni bírság, bár már nem úgy, mint régen.

Van a rendőrautóban egy bankkártyaolvasó, és simán fizethet így is, az autópálya kellős közepén. A helyszíni bírság ilyen esetekben 20-30 ezer forintnál kezdődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában