Makó

2020.08.23. 15:54

Emlékszik még, melyik része volt Makónak Csókás? – Fotók

Keresztet állítottak az összes egykori lakó tiszteletére.

Szabó Imre

Az idei csókási találkozó egy pillanata. Fotó: Szabó Imre

Fotó: Szabó Imre

- Itt valaha nagy élet volt. Volt kocsma, olvasókör, templom, bolt, iskola. Olyan sűrűn voltak a tanyák, hogy még az ötödik szomszédnak is át lehetett kiabálni – emlékezett gyerekkorára a jelenleg Makón lakó Varga Imréné. Ő volt az egyik résztvevője a hagyományos, augusztus 20-át követő vasárnapi csókási találkozónak.

– Szerettem itt élni. Az iskolába 3 és fél kilométert gyalogoltam, bicikliztem. Amikor lebontották, elsírtam magamat – tette hozzá.

Az egykori központban kialakított emlékhelynél, a 13. találkozón ezúttal a szokásos 150-200 megemlékező helyett mindössze 30-40 jött el – alighanem a járványveszély miatt. A résztvevőket Farkas Éva Erzsébet makói polgármester és Horváth Zoltán békéssámsoni alpolgármester köszöntötte; a keresztet, amelynek tövében most emléktáblát avattak minden egykori csókási lakos tiszteletére, Pálfai Zoltán Makó-belvárosi római katolikus plébános áldotta meg.

Csókás Csongrád-Csanád és Békés megye határán fekvő földterület, amely az igási úton tovább haladva érhető el. A téeszesítés előtt virágzó tanyavilág volt, mára teljesen elnéptelenedett. Az elszármazottak az eltelt közel másfél évtizedben könyvet adtak ki, táblákat avattak, a volt tanyaközpont parkosításával és gondozásával tisztelegnek Csókás előtt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában