Mindszent, az egyik legkedveltebb szabadtéri fürdőhely

2020.08.02. 18:31

Ismét megnyithatott a mindszenti strand

Ismét visszafoglalhatták a mindszenti szabadstrandot a fürdőzők.

T.Sz.

Fotó: Tábori Szilvia

Úgy négyszáz köbméter homokot hordtak el a mindszenti szabadstrand partjáról még márciusban, hogy a folyó tavaszi áradásakor felgyűlt részt lankásabbá tegyék. Majd a június 15-re tervezett szezonnyitás előtt rendezték a terepet, megnövelték például a tavalyi kutyás strandolóknak elkülönített részt. A korábbinál erősebb és hosszabb elválasztóval zárták le, illetve megtoldották árnyékos résszel a tavaly csupán jelképesen elkülönített szakaszt. Akkor a bizonytalan időjárás, olykor a napokig tartó esőzés hátráltatta a felkészülést. A rendbetétel után csak hetekig élvezhették a fürdőzök a Tisza mindszenti strandját: július második felében víz borított az árteret, majd pár nappal később a partot is. Pataki Sándor, a szabadstrandot üzemeltető Mindszenti Városgazda Nonprofit Kft. vezetője akkor kérdésünkre úgy fogalmazott: bár a nyári árhullámra számítottak, az idei rendkívülinek mondható. A pár óra alatt lehulló, akár harminc milliméteres csapadék egyáltalán nem szokványos.

Július második felében az ÁNTSZ engedélyére vártak, amihez két egymás utáni megfelelő minőségű vízminta kellett. Augusztus első napjaira állt helyre a rend: bár a homok mutatja a kiáradt folyó nyomait, a fellazított felső réteggel élvezhető a part és a huszonnégy fokosra melegedett folyó. Horváth Noémi Hódmezővásárhelyről járt át barátaival ide, részben a lekerített kutyás rész miatt. Az egyetlen kellemetlenség, hogy ott kötnek ki a csónakokkal, ami megzavarja az állatok nyugalmát. De egyébként imádják az egész strandot, a vendéglátóhelyeket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában