Szeged

2020.08.12. 16:58

Kiosztottak egy kis pénzt a kultúrára

Összeült a városházán szerdán a kulturális és a pénzügyi bizottság is.

S. Z.

Fotó: DM

Forrás: DM

Utóbbi ülésén döntöttek néhány önkormányzati bérlakás eladásáról és egy jogcím nélküli lakáshasználó elhelyezéséről. Vele az volt a probléma, hogy nem kérte a még tavaly decemberben lejárt bérleti szerződésének a meghosszabbítását, ráadásul azóta adósságai is lettek. Végül a nő ezeket rendezte, és munkába is állt. A bizottság úgy döntött, hogy meghosszabbítják a bérleti szerződését, amíg tart a munkaviszonya, vagy legfeljebb négy évig.

A Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságban pedig többek között szétosztották az ifjúsági, idegenforgalmi és kulturális támogatásokat.

Majdnem mindenki kapott támogatást aki kért, egy pályázó viszont visszalépett. Frank Sándorék a Nemzetközi Tiszai Halfesztiválra kértek még korábban 500 ezer forintot, de mivel a rendezvény a koronavírus-járvány miatt elmarad, visszavonták a pályázatot. Ebből a keretből kapott mások mellett 400 ezer forintot a Tisza-parti HACACÁRÉ szervezője, 357 ezer forintot a Lurkó fesztivál és 150 ezer forintot a Somogyi-könyvtár a Szegedi Képregényfesztivál megrendezésére. Erre a célra összesen 4 millió forintot osztottak szét, 12 pályázó között.

Kulturális célra csaknem 6 millió forint került, miből 26 pályázó kapott valamennyi pénzt.

A Postások Szegedi Nyugdíja Egyesülete nyugdíjas ki mit tudra kért és kapott 268 ezer forintot, a Dél-alföldi Rézfúvós Egyesület pedig koncertrendezésre nyert 400 ezer forintot.

Érkezett pályázat arra is, hogy az Árvízi emlékműnél rendezzenek egy modern festészeti fesztivált. Ez a bizottság összes tagjának tetszett, de mivel a szervezők nem szegediek, így nem lehetett támogatni őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában