Az utca emberét kérdeztük

2020.08.16. 08:02

Új színt hoztak Szeged életébe a falfestmények

Micimackó, Malacka, néhány fecske és egy retró tévé. Mi bennük a közös? Nekünk, szegedieknek az, hogy mindegyikből falfestmény lett. Megkérdeztük a városlakókat, mit gondolnak róluk, és az egyik alkotásról igen meglepő választ is kaptunk.

R. R.

A festmény üzenete, hogy fogynak a fecskék.

Fotó: Kuklis István

Három viszonylag új festmény található Szegeden. Ket­­tő fűtőműveket, egy pedig egy panelház alját díszíti. A fű­tőműveken találhatók a Mondolo Egyesület és a Szetáv Kft. közös környezetvédelmi street art programjában készültek, míg a Gáspár Zoltán utcai pa­nelház alját a lakóközösség kérésére a Szegedi Graffiti De­­kor Festés névre hallgató vállalkozás dekorálta.

A festmény üzenete, hogy fogynak a fecskék.
Fotó: Kuklis István

A fecskés fűtőművel szemben felnövő Krisztián elmondása szerint erős üzenete van az akciónak, de sajnos még így sem jut el elég emberhez. A Molnár utcai fűtőműre nem csak az utcanév miatt kerültek molnárfecskék. A művészeti alkotásnak az is célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a fecskék száma drasztikusan csökken. Három hét alatt készült el a mű, de csináltak már egy másikat is, ami, mostani formájában, egy hét alatt került fel a rókusi fűtőmű falára.

A street art programra, az egyesület vezetősége szerint, abszolút pozitív visszajelzéseket kaptak. Ezt a fajta pozitív visszajelzést hallottuk a fecske utcai fűtőmű közelében élő nyugdíjas pedagógustól, Zsuzsától is.

– Amikor csak erre járok, mindig megcsodálom. Egy semmitmondó épületből va­lami csodálatosat teremtettek. Láttam is, amikor a két fiatal felfestette. Igazán káprázatos – mondta lapunknak.

A rókusi fűtőmű tévés falfestésének a fiatalok örültek a leginkább, hiszen új funkciót is kapott az épület fala. Bár a hétvégi ingyenes szabadtéri mozi egy közelben lakó fiatal lány szerint több idős helybelit is zavar.

– Én el akartam jönni az egyik vetítésre, de lekéstem ró­­la. Nem is értem azokat az embereket, akik aláírásokat gyűjtenek, mert túl hangosak a filmek. Ennyit igazán ki lehet bírni – nyilatkozta lapunknak.

Sokan jó ötletnek tartják, de van, akinek túl hangos a „retró tévé”.
Fotó: Török János

A programot az egyesület szeretné folytatni. Rengeteg öt­­letük van, ám azok sajnos egyelőre nem publikusak. Szeretnék meglepni a szegedieket velük, és úgy gondolják, ez úgy sikerülhet a legjobban, ha nem mondják meg, mikor és hol fognak felvonulni legközelebb.

A Százholdas pagony lakói egy, a Gáspár Zoltán utcában ta­­lálható panel aljára kerültek fel.

A festmény a lakók kérésére készült. Ők csak pozitív visszajelzéseket kaptak. Az alkotók nem tudják, hogy mit hoz a jövő, de remélik, lesz folytatása a dolognak. Az ő művük két nap alatt készült el.

A fent említett festményeken kívül több is található még a városban.

A Nemzeti Közművek (NKM) engedélyével még tavaly festett fel Pál Kornél, a hódmezővásárhelyi PBD Tattoo művésze és egy Szegeden Moné néven ismert graffitiművész madarakat az egyik tarjáni trafóházra. Azóta a srácok lefestettek még egy trafóházat, ami a Gáz és az Agyagos utca sarkán található.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában