Gond van a galambokkal

2020.10.27. 11:08

Madárürülék lepi a járdát a makói Korzónál – Fotók

Madarak ürüléke lepi a járdát a makói Korzó épületénél – jelezte egy közelben lakó olvasónk. Az érintett lakóközösség helyett a körzet képviselője ígért intézkedést, és végleges megoldást is javasolt a problémára.

Szabó Imre

Takarítást ígért a körzet képviselője a Korzónál. FOTÓ: SZABÓ IMRE

– A fecskék már rég elmentek, de az ürülékük itt maradt – hívta fel a figyelmünket a makói belvárosban lakó Be­­rényiné Joó Erzsébet, aki el­mondta, a főtéri Korzó épületének tövében néhol vastagon áll a guanó. Hozzátette, a dolog nem csak esztétikai probléma: nagyon sokan járnak arra, rá­adásul az épületben egy patika is működik, azok is beleléphetnek, akik oda tartanak. A helyi műemléki védelem alatt álló épület egyébként épp a vá­­rosházával szemben van, alighanem turisták is gyakran járnak arra.

A helyszínt mi is megnéztük, és mint kiderült, az ürülék nem fecskéktől, hanem ga­­lamboktól származik. Amikor ott jártunk, akkor is ült néhány madár a tető peremén, fecskefészkek pedig egyáltalán nincsenek ott. Egyébként korábban a belváros több épületénél, például az Erdei János sportcsarnoknál, a régi városházánál, a Koronánál is rendszeresen láttunk hasonlót. Akkoriban lakossági fórumon is szó volt a galambokról, az ön­­kormányzat meg is ritkította az állományt, és a takarításra is nagyobb fi­­gyelmet fordítottak.

A problémát jeleztük Czirbus Gábor alpolgármesternek, a választókerület önkormányzati képviselőjének

– Köszönöm a jelzést. A vá­­rosgazdálkodási divízió takarítással foglalkozó emberei az első adandó alkalommal kimennek az érintett épülethez, és rendet tesznek – mondta el lapunknak.

Megjegyezte, a főtéren más épületek esetében is előfordul, hogy a lakóközösség nem tisztítja meg a járdát, az önkormányzatra várnak, hogy ezt megtegye. A galambürülék problémájára a végleges megoldást pedig valószínűleg az jelentheti, ha a tető szélére olyan galambtüskéket helyeznek ki, amilyenek például a felújított bíróság párkányain láthatók.

Kevesebb a galamb

Tavaly az önkormányzat felkért egy vállalkozót a makói galambok szakszerű befogására. Akkor 3700 példányt sikerült élve befogni, és összeszedtek 400 tojást is. A galambok élve befogása több helyszínen zajlott: a Hagy­matikum kupoláin, a volt pénzügyi palota tetőterén, a polgármesteri hivatal, az Erdei János Városi Sportcsarnok, a József Attila Gimnázium, az egykori Korzó kaszinó, illetve a régi rendőrség épületeinek tetőszerkezetein, homlokzatain.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában