Csongrád-Csanád megye

2020.11.26. 13:46

Élen járunk véradásban – partnerséget kötött a megye a Vöröskereszttel

A hazai átlagnál jóval többen járnak vért adni megyénkben, a szentesi térség a legaktívabb. November 27-én van a Véradók Napja hazánkban, ebből az alkalomból partnerséget kötött a megyei önkormányzat és a Vöröskereszt. Mutatjuk miért.

Kiss Anna

Fotó: Karnok Csaba

Hónapok óta szorosan összefonódik a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat és a Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezetének munkája, közösen szerveznek a településeken véradó eseményeket, valamint a falvak és városok polgármestereit is arra ösztönzik, hogy álljanak a nemes ügy mögé. Erről az együttműködésről írt alá egy nyilatkozatot csütörtökön Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke és Sasvári Krisztina, a Vöröskereszt megyei szervezetének vezetője.

Utóbbi lapunknak elmondta, 22 éve már minden esztendőben november 27-én ünnepeljük a Véradók Napját hazánkban, ezért úgy döntöttek, hogy ehhez a naphoz kapcsolódva írják alá a szerződést a közös véradások szervezéséről.

Megállapodtak. Cél, hogy még több véradás legyen még több településen.

Kérdésünkre beszámolt arról is, hogy megyénk a véradások számát tekintve évek óta vezeti az országos ranglistát, sokáig egyedül, most már viszont Győr-Moson-Sopron megyével versenyzünk az első helyért. Évente átlagosan a hazai lakosság 4,5-5 százaléka ad vért, azonban megyénk ezt túlszárnyalja, az itt élők 7 százaléka nyújt rendszeresen segítő kezet – mutatott rá. Hozzátette, kiemelkedő a szentesi térség aktivitása, itt ugyanis a lakosság 10 százaléka jár vért adni.

Gémes László hangsúlyozta, a véradás rendkívül fontos tevékenység, éppen ezért az együttműködés által szeretnék az ország két csücske, Csongrád-Csanád és Győr-Moson-Sopron megye között elhelyezkedő megyéket is hasonló partnerségre ösztönözni a Vöröskereszttel.

Céljuk, hogy minél több alkalommal, minél több helyszínen legyen véradás megyénkben, ebben pedig minden támogatást, segítséget szeretnének megadni a szervezetnek. Gémes László úgy véli, kötelességük segíteni a szakdolgozókat, hiszen egy-egy ilyen esemény létrehozása sok feladattal jár.

Beszámolt arról is, hogy a megyei identitás erősítéséért programot indítanak, és a járványhelyzet után rendezvényeket tartanak. Ebben kulcsszereplő lesz a Vöröskereszt is, ugyanis számos egészségmegőrző napot szerveznek, ahol szintén lehet majd vért adni, szűréseken részt venni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában