Tisztítsuk meg az országot

2020.11.02. 13:33

Felszámolnák az illegális lerakókat

Illegális hulladéklerakók felszámolására írt ki pályázatot a Belügyminisztérium „Tisztítsuk meg az országot!” címmel.

Kovács Erika

20200814 Szeged Úgy volt, júliustól bűncselekmény lesz az illegális szemétlerakás. Képen: Az 5-ös főút mellett zsákokban az építési törmelék és szemét. Fotó: Karnok Csaba KC Délmagyarország DM

Fotó: Karnok Csaba

A támogatás célja, hogy az önkormányzati tulajdonú ingatlanokon, közterületeken fellelhető illegálisan lerakott, elhagyott hulladékoktól megszabadulhassanak a települések. Az állam a központi költségvetésből biztosítja erre a forrást a nyerteseknek.

A legutóbbi közgyűlésen a vásárhelyi képviselők egyhangúan úgy döntöttek, hogy élnek a lehetőséggel, pályázatot nyújtanak be. – Hódmezővásárhely, a lakosságszáma alapján összesen 20 millió forint támogatást igényelhet. A pályázatot november 5-ig kell benyújtani. A pályázat kiírója várhatóan még idén decemberben dönt a források odaítéléséről. Ha nyer a pályázatunk, akkor február végéig kell az illegális hulladéklerakókat felszámolni – mondta a közgyűlésen Barák Anita irodavezető. Az illegális hulladéklerakókat a közterület-felügyelők mérték fel. A városháza most árajánlatokat kér a felszámolás, elszállítás költségeiről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában