világháborús hadisírok

2020.11.02. 18:32

Méltó módon pihennek a hősök Csongrádon – Galéria

Felújítják a második világháborús hősi parcellát a temetőben: lecsiszolták a sírköveket és újrafestették a neveiket, emellett az emlékművet és a környezet is rendbe tették. A közös sírban közel háromszáz katona nyugszik, a magyarok mellett németek, oroszok és románok is.

M.A.

Lecsiszolták, a feliratok pedig újrafestették a sírköveken.

Fotó: Majzik Attila

Az első világháborúban elesettek után a második világháború hősi halottainak és áldozatainak emléke előtt is már megszépült környezetben tiszteleghettek az emlékezők halottak napján a római katolikus temetőben. Az első világháborús hadisírokat még 2017-ben újították fel, a második világháborús sírok és környezetük pedig nemrég került méltó állapotba.

A hősi parcellában található sírköveket lecsiszolták, a köveken látható neveket újrafestették, a sétány pedig új térköves burkolatot kapott, két oldalán zúzott köves sávval.

A háborús áldozatoknak kialakított temetőrészt és az ahhoz tartozó keresztet 1945 novemberében állították a temetőben, a közös sírba kilencvenkilenc azonosított vagy ismeretlen magyar katona mellé tizennyolc román, nyolc német és százhatvannégy orosz halottat is temettek. Az emlékmű előtt jobbról és balról két sorban sorakozó sírkövek nem mindegyikére került fel név, sok helyütt olvasható az „Ismeretlen honvéd” felirat, de akad köztük olyan sír is, amin csak annyi szerepel: „hódmezővásárhelyi asszony”.

Mint Cseri Gábor alpolgármestertől megtudtuk, a száznegyvenhét sírjel és az emlékmű felújítását a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatósága kezdeményezte és bonyolította le. A hősi parcella hivatalos átadójára november közepén kerül sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában