Helyi közélet

2020.12.14. 19:44

Pozitív előrelépés történt a fémfeldolgozó ügyében

Hosszabb zajvédő fal épül majd az alsóvárosi fémfeldolgozó üzem köré, amit az algyői ipari parkból telepítenek át. Úgy tűnik, a cégvezetők megértették a helyben lakók problémáját a személyes beszélgetések után.

K. A. R.

20201211 Szeged Fémfeldolgozó üzem épül Alsóvároson. Fotó: Frank Yvette FY Délmagyarország

Fotó: Frank Yvette

Még október közepén írtunk ar­ról, hogy felháborodtak az alsóvárosiak, mert tiltakozásuk ellenére elkezdődött a GLB Kft. fémfeldolgozó üzemének építése a Vadkerti tér mellett, az egykori kertészet helyén. Az ott élők attól tartanak, hogy jelentősen romlik majd az életminőségük, és az ingatlanjaik értéke is csökken, ha megépül a cég csarnoka.

A véleményüknek akkor hangot is adtak egy lakossá­­gi fórumon, amelyen részt vettek a cég vezetői is. Akkor elhangzott, hogy az építkezést ellenző és a fórumot szervező Győző-Molnár István már ko­­rábban is kezdeményezett személyes találkozást a vállalat tulajdonosaival, de hiába. A fórumon megállapodtak a vezetőkkel, hogy a helyiek ér­dekeit képviselve személyesen egyeztet majd Győző-Molnár István a tulajdonosokkal.

Ez a közelmúltban meg is történt, úgy tűnik, eredményesen, hiszen arról számolt be lapunknak, hogy az eredeti terveket kiegészíti a társaság, így hosszabb vonalon épül meg a zajvédőfal, ezáltal pedig az alsóvárosiak még kevesebbet észlelnek majd az üzemben zajló munkából. Ezenfelül pedig fákat is ültetnek a fal elé, így teremtve barátságosabb környezetet.

Győző-Molnár István hozzátette, abban bízik, hogy az egyeztetésnek megfelelően jár majd el a vállalat, de az már pozitívum számukra, hogy a jelenleg is zajló építkezés során minden úgy történik, ahogyan azt az októberi lakossági fórumon elmondták.

Korábban a cégvezetők azt közölték, hogy az építkezés után senki sem érzékel majd semmit az üzemben zajló munkából, reggel 6 és délután 2 óra között dolgozik majd 120 személy a fémekkel. Jövő júniu­sig két csarnokot húznak fel másfél milliárd forintból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában