Harmadik alkalommal nyerték el a címet

2021.01.07. 19:15

Családbarát a mórahalmi szociális központ

Harmadik alkalommal nyerte el a családbarát munkahely címet a mórahalmi Homokháti Szociális Központ.

Munkatársunktól

A díjat Somogyiné Farsang Szilvia mutatta meg. Fotó: Frank Yvette

Somogyiné Farsang Szilvia, a központ vezetőhelyettese el­mondta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása címen kiírt pályázati felhívására harmadik alkalommal pályáztak sikeresen.

A díjat Somogyiné Farsang Szilvia mutatta meg.
Fotó: Frank Yvette

– 2015 és 2016 után 2020-ban is a Családbarát munkahely cím boldog tulajdonosává válhattunk.

A pá­­lyázat célkitüzései, mint a munka és magánélet egyensúlyának megteremtése, családi, magánéleti és munkahelyi kö­­telezettségek összehangolása intézményünk számára is nagyon fontos szempontok

– magyarázta a szakember.

– Munkáltatóként, rugalmas munkaidő-beosztással, távmunka lehetőségének biztosításával, képzésekkel, kisgyermekes szülők támogatásával, a gyermekek napközbeni felügyeletével, a nyugdíjas korosztály támogatásával, idős, beteg hozzátartozók gondozásának lehetőségével azon vagyunk, hogy munkavállalóink és családtagjaik hétköznapjait könnyebbé, tervezhetőbbé és biztonságosabbá tegyük – tette hozzá.

A megítélt pályázati támogatásból, ami egymillió forint, egyrészt egy rekreációs szobát alakítanak ki, fitneszgépek, futópad és szobakerékpárok beszerzésével, másrészt egy közös családi kirándulást terveznek belföldön, ezzel is erősítve az intézmény közösségének összetartását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában