A biciklitúra volt az utolsó rendezvény

2021.02.26. 17:09

Először állítanak tojásfát Balástyán

A húsvét előtti héten tojásfát állítanak a templomkertben. A kezdeményező művelődési házhoz bárki elviheti díszített hímes tojását, akár azt is feltüntetve, ki, melyik család készítette. Fodor Tamás művelődésszervező azt mondta, a búcsú és a falunap megrendezésére már készülnek, az utolsó hasonló eseményük a tavaly októberi biciklitúra volt.

Imre Péter

Az utolsó nyilvános tömegrendezvény, a biciklitúra tavaly október végén volt Balástyán. Fotó: Illin Klára

Fotó: Illin Klára

– A farsanghoz kapcsolódó online jelmezverseny nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, bízunk benne, hogy a tojásfa állítása, először a település történetében, jobb visszhangra talál a lakosság körében – mondta lapunknak Fodor Tamás, a balástyai művelődési ház művelődésszervezője.

Hozzátette, a vírushelyzet miatt létrehozott hivatalos önkormányzati Facebook-oldalnak kettős a szerepe: a bővebb, minden részletre kiterjedő tájékoztatás a járványról és online felületen a közösségi programok szervezése.

A következő projekt a nőnapi meglepetés lesz – erről többet nem is árult el –, utána a tojásfa következik.

A művelődési házba bárki elviheti, ott leadhatja díszített hímes tojását, amelyen az is feltüntethető, hogy ki, melyik család készítette, és az intézményben a bővebb információ mellett alapanyagokat is biztosítanak.

Az utolsó nyilvános tömegrendezvény, a biciklitúra tavaly október végén volt Balástyán.
Fotó: Illin Klára

A tojásfát a húsvét előtti héten, vagyis március végén a templomkertben állítják fel, és a tömeges rendezvények tilalma miatt kizárólag a művelődési ház dolgozói dí­­szítik fel, viszont az adventi akcióhoz hasonlóan itt is lehet majd fényképezkedni, szelfiket készíteni emlékbe.

– De minden a járványhelyzettől függ – jegyezte meg a szakember.

Fodor Tamás elmondta, már a nyárra, az őszre figyelnek, bár jó lenne május elsejét is ünnepelni, de a júniusi Szent Antal-napi búcsú és a szeptemberi falunapok megtartására már komolyan készülnek, mert utóbbiakat – úgy gondolja – biztosan megrendezhetik, és újra együtt lehet Balástya lakossága, közössége.

– Addig marad a bizonytalanság és az online programok – toldotta meg. Elárulta még, hogy az utolsó közösségi, tömeges rendezvényük a november 11-i szigorítások elrendelése előtt az október végi biciklitúra volt. A helybeliek már nagyon várják a folytatást.

Német nyelvterületű hagyomány

A bokrok és a fák húsvétra való feldíszítésének szokása eredetileg német nyelvterületről származik, Németországban évszázadok óta űzik, de nem lehet pontosan tudni, hogy eredetileg milyen célból. Feltételezik, hogy korábban a tojások a termékenységet, illetve az élet halál feletti győzelmét jelentették, a keresztény hagyomány szerint pedig Jézus Krisztus feltámadását szimbolizálják – olvasható a Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ oldalán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában