Nem szerveznek enyhítés előtt

2021.02.27. 16:47

Óvatosan terveznek a települések

Az utóbbi napokban erősödő koronavírus-járvány miatt óvatosan tervezik az idei rendezvényeket a Kisteleki járás települései. Akad, ahol megvárják a szigorítások teljes enyhítését, és csak utána kezdenek a szervezésbe.

Imre Péter

– A vírushelyzet miatt a nőnapi bál biztosan elmarad idén, és valószínűleg ez lesz a sorsa a falunapnak is

– közölte Tóth Tibor, Csengele polgármeste­­re. Hozzátette: annak már örülnének, ha augusztus első va­­sárnapján megrendezhetnék a hagyományos Lada–BMW-találkozót.

Nem sokkal jobb a helyzet Pusztaszeren sem, ott az idei legfontosabb esemény a Szentháromság katolikus templom felszentelése lesz, valamikor húsvét után. A faluban szeretnének ezt megelőzően hagyományőrző húsvéti locsolkodást rendezni népviseletben, vödörrel, sikongató lányokkal és asszonyokkal, míg június végén–július elején fogathajtó versenynek adnának otthont, és augusztus 20-ára tervezik az új kenyér ünnepét – sorolta Máté Gábor polgármester.

Balástyán a júniusi búcsúra és a szeptemberi falunapokra már készülnek, nyilatkozta Fodor Tamás művelődésszervező korábban.

A búcsút tavaly megrendezték Balástyán. Archív Fotó: Török János

Ujvári László polgármester ezt azzal egészítette ki, hogy a Covid19 miatt a falufarsang elmaradt, a nőnapi ünnepség virtuális lesz, az on­­line térben zajlik majd.

– Az idei első rendezvényünk, amint erre lehetőséget ad a vírushelyzet, a trianoni emlékmű avatása lesz

– közölte.

Kisteleken a március 15-i nemzeti ünnepen szentmise és a Petőfi-szobornál koszorúzás lesz. Domonics János alpolgármester még elmondta: készülnek augusztus 20-ra is, valamint az októberi gasztronómiai és sajtfesztiválra, viszont elmaradt a népszerű februári „disznógasztró”, mikor több sertést, általában négyet-ötöt is levágnak a kisvárosban.

Bakson elmaradt a zenés vőfélytalálkozó és a falufarsang, a falunapokat azonban július végén már szeretnék megtartani, de a járvány miatt csak egynaposra tervezik – árulta el Búza Zsolt polgármester. Hozzátette, terveznek május 1-re falumajálist, ami a jelen állás szerint bizonytalan. – Ki tudja, mit hoz a jövő... – jegyezte meg.

A legóvatosabban Makra József, Ópusztaszer polgármestere fogalmazott: mivel minden bizonytalan, nem tudják, tarthatnak-e idén bármilyen eseményt.

– Amit az év második felére, végére tervezünk, már azt is szervezni kellene. De ki mer erre ma vállalkozni? A vírushelyzetnek áldozatul eshet a szeptember elejei falunap is. Várunk arra, hogy minden rendben legyen, de elképzelhető, hogy nem rendezünk semmit, és „elengedjük” ezt az évet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában