akár maradhatnak is az egyesületnél

2021.03.15. 14:39

Fiatalok jelentkezését várják a szegedi polgárőrök

Középiskolások látnak el közösségi szolgálatot több szegedi egyesületnél.

delmagyar.hu

Forrás: Polgárőrség

Csőke Zsolt, a Szeged Belváros- Móraváros Polgárőr Egyesület elnöke, elmondta, hogy folyamatosan érkeznek hozzájuk fiatalok önkéntes feladatellátására.

A középiskolások betekintést nyerhetnek a polgárőrség munkájába és az 50 óra közösségi szolgálat teljesítése után is maradhatnak az egyesület tagságában. Az elnök hozzátette, hogy ezzel a tagságukat is fiatalítani tudják.

Fotó: Polgárőrség

Jelenleg a Déri Miksa és a Csonka János iskolák tanulói teljesítenek ilyen feladatot a belvárosi és a tarjáni egyesületeknél.

Kiss Soma, a Szeged- Tarján Polgárőr Egyesület titkára elmondta, hogy ő maga is ifjú polgárőrként került be az egyesületbe. Pár éve pedig a taggyűlés az egyesület titkárának választotta.

Elmesélte, hogy ifjú polgárőrként rengeteg élményben volt része, több alkalommal vett részt a szervezet által rendezett programokon, táborokban. Az egyesületben barátokra is lelt, egy jó társaság tagja lehetett.

A polgárőrség továbbra is várja a fiatalok jelentkezését, a megyei szövetség oldalán és az egyesület vezetőinél személyesen is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában