Feladtuk az utolsó táviratot Szegeden, ez állt benne

A Magyar Posta Zrt. április 30-án, 174 év után kivezeti kínálatából a belföldi távirat és a Posta-Világfax szolgáltatást. Az utóbbiról fogalmam sincs, táviratot azonban adtam fel és kaptam is, igaz, nem most volt. A héten elküldtem az utolsót.

Azt nem mondhatom, hogy örültek nekem a kertvárosi kispostán, pedig úgy mentem be az egyablakos hivatalba, hogy senki nem várt rajtam kívül. Időbe telt, míg eljutottunk odáig, hogy közel négyezer forint lesz, sőt választhattam is a virágos-rózsás dísztáviratok közül. Azután valahogy nem akart sikerülni a kapcsolódás, mögöttem pedig összegyűlt három-négy egyre türelmetlenebb ember.

Én „adtam fel”, és átmentem Szeged másik felébe, egy kétablakos hivatalba. A hölgy nagyon kedves volt, kolléganője – többszöri – segítségével végül feladtam egy kétszavas táviratot Győrbe, régi jó barátomnak. Boldog születésnapot! Majd hívtam, hogy nem hülyültem meg – nem volt születésnapja –, mindent elmagyaráz­tam, és kértem, hívjon, ha megkapta.

Körülbelül 6 óra múlva je­lezte, megérkezett, de azt nem tudta pontosan megmondani, hogy mikor. Nem volt otthon, bedobták a postaládájába. A kísérlet sikerült, 3650 forintba került, amiről számlát kértem.

Ez a része már gördülékenyen ment: a postás kisasszony azonnal megtalálta a számítógépén a kiadót.

1990 körül még évente 8 millió táviratot küldtek egymásnak üzleti ügyfelek és magánszemélyek, 2020-ban 23 ezret. Az országban az elsőt 1847-ben Bécs és Pozsony között továbbították. A maga korában óriási jelentősége volt, amely előbb a telefon széles körű elterjedésével, majd az internet fejlődésével párhuzamosan drasztikusan csökkent.