valamint Spar nyit majd boltot a Fő utcán

2021.09.30. 18:10

Megszületett Csongrádon a „tollas” rendelet

Városi rendelettel szabályozzák a hangos árusítást Csongrádon, döntött a képviselő-testület: ezentúl előre be kell jelenteni a mobil árusoknak, milyen időpontokban, milyen útvonalon reklámoznak. A képviselők arról is határoztak, hogy idén is lesz felsőoktatási ösztöndíjpályázat, valamint arról is döntöttek, hogy a Spar nyit majd boltot a Fő utcán.

M. A.

Módosította a közterületek rendeltetéstől eltérő célú használatának szabályairól és díjairól szóló önkormányzati rendeletét a város képviselő-testülete. A változtatás célja lényegében az, hogy a városban időről időre felbukkanó tollfelvásárlók hangos hirdetésükkel ne zavarják az itt élőket, ahogy Bedő Tamás polgármester fogalmazott, meghozták a „tollas” rendeletet.

Hamarosan új üzletlánc nyithat majd boltot a bezárt épületben. Fotó: Majzik Attila

A módosítás értelmében ezentúl a nem élelmiszerrel kereskedő, hangos reklámmal vagy szignálással közlekedő mozgóboltnak naponta 15 ezer forintot kell fizetnie, ha ilyen tevékenységet akar folytatni a városban. Ezen felül időkorlát is lesz a „hangoskodásra”: alkalmanként csak három napig lehet majd üzemeltetni a szabadtéri mobil hangosító berendezést a város területén.

Ezt az üzemeletetést a megkezdés előtt legalább öt nappal kérelmezniük kell az árusoknak, a kérelemnek tartalmaznia kell a működtetés időszakát és útvonalát is. Az sem mindegy, mikor szól majd a hangszóró: munkanapokon 8 és 18 óra között, valamint szombaton 10 és 12 óra, és 15 és 19 óra között lehet csak hangosan árusítani.

A képviselők döntöttek arról is, hogy a város továbbra is részt vesz a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázatban, ezzel kapcsolatban elhangzott, az egy főre eső jövedelemhatárt felemelték, ezzel bővülhet a pályázók köre.

Ingatlan eladásról is határoztak: a Fő utca 20/A szám alatti épület, azaz a Platán ABC-t értékesítették a Spar Magyarország Kft-nek, így a Fő utcán az üzletlánc nyit majd boltot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában