Csengele

2021.09.28. 11:43

Tető van a tornacsarnokon

Munkatársunktól

Fotó: Vincze Róbert

Alig egy hónapja, augusztus 25-én tartották Csen­­gelén az iskolai tornacsarnok bokrétaünnepét, vagyis a kivitelezők elérkeztek az épület legmagasabb pontjához. Az 572 millió forintos állami költségvetési támogatásból megvalósuló tornaterem beruházási munkái azóta is jól haladnak, erről az arra sétálók is meggyőződhetnek.

– Az embereknek az előfizetéses ebédért menet arra, a Petőfi utca felé vezet az útjuk, és olyankor mindig megállnak megnézni, hogyan halad az építkezés. Különösen a tetőelemek darus helyére emelése volt látványos, azt többen figyelemmel kísérték – említette meg Tóth Tibor, Csengele polgármestere.

Hozzátette, jól áll a beruházás, a tervek szerint zajlik minden, így semmi akadálya nem lesz annak, hogy január 14-re elkészüljön és átadhassák. Azt is elmondta, hogy a belső tetőhéjazatot szerelik a szakemberek, vakolnak, a villanyszerelők húzzák be a kábeleket, a csövezéssel is haladnak, vagyis gőzerővel végzik az épületgépészeti munkákat. Arról sem feledkezhetünk meg, ha szóba kerül az iskolai sportcsarnok építése, hogy a beruházás hiánypótló, mert eddig még nem volt hasonló létesítmény a községben, a testnevelésórákat – szükség- és öszvérmegoldásként – a faluház nagytermében tartották és tartják még jelenleg is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában