Szeged

2021.09.07. 17:30

Újabb három kutyafuttatót adtak át Szegeden

Hét és félmillió forintból újabb 3 kutyafuttatót létesítettek Szegeden.

Munkatársunktól

Szeged – 2021.09.07. Kutyafuttató átadása a Kálvária téren. Képen: Fotó: Karnok Csaba (KC) – Délmagyarország (DM)

Fotó: Karnok Csaba

A Kálvária téren egy 720 négyzetméteres, a Lechner téren egy 500 négyzetméteres, a Bartók Béla téren pedig egy 250 négyzetméteres elkerített terület áll a kutyások rendelkezésére, ahol szabadon engedhetik kedvenceiket. Fodor Antal önkormányzati képviselő Binszki József és Hekáné Szondi Ildikó képviselőtársai jelenlétében elmondta, ezekkel a beruházásokkal, melyeket fele részben az önkormányzat, fele részben a három választókerület képviselője saját keretéből finanszírozott, csökkenthetők a kutyások és nem kutyások közötti konfliktusok, hiszen az állatok úgy lehetnek szabadon, hogy közben másokat sem zavarnak. A most átadott három futtatóval együtt így most már a városban 21 körbekerített és 11 nyílt futtató áll a szegediek rendelkezésére.

A Kálvária téren 720 négyzetméteres kutyafuttatót építettek. Fotó: Karnok Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában