Környezetvédelem a fiatalabb generációnak

2021.10.04. 16:45

Mesejátékkal tanították a gyerekeket a környezetvédelemre Szegeden – Galéria

Miért ártunk saját magunknak, ha szennyezzük élővizeinket? Erről tanulhattak a Szegedi Vízmű Zrt. jóvoltából szegedi kisiskolások a Vadasparkban, ahol egy kifejezetten erre a témára írt mesejátékot nézhettek meg.

Munkatársunktól

A szemléletformáló, humoros előadást nagyon élvezték a kisiskolások. Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

Három zsák szemét gyűlt össze a farkas barlangjában, amitől a rókával összefogva úgy szabadulnak meg, hogy beledobálják a kútba és a patakba. Így kezdődik az a mesejáték, melyet hétfőn a Vadasparkban három szegedi iskola hat alsó tagozatos osztálya nézhetett meg a Szegedi Vízmű Zrt. jóvoltából.

A cég egy pályázat részeként hívta meg a partnerintézményeit egy természetközeli napra: amellett, hogy félárú belépővel – mely árának másik felét a cég állta – bejárhatták a gyerekek a parkot, a bő fél órás, humoros előadás jóvoltából a környezetvédelemről és az élővizek tisztaságának védelméről is tanulhattak.

A Grimm-Busz Színház kifejezetten erre az alkalomra összeállított előadásából kiderült: a szeméttel szennyezett vízből inni sem lehet. Így a farkas és a róka megfogadják, soha többé nem dobálnak semmit az élővizekbe. A projekt és a rendezvény legfőbb célja is ez volt: megtanítani a gyerekeket vizeink jó állapotának megőrzésére.

A visszajelzések alapján ez a korosztály már pontosan tudja, mit szabad és mit nem: természetesen hangosan kiabálva tiltakoztak, amikor a két rosszcsont állat azért dobálta szét a szemetet, mert szerintük ha nem látszik, akkor már nincs is.

Ha azonban mindezzel játékos formában szembesítik is őket, valószínűleg még inkább magukénak érzik majd ezt a szemléletmódot. A programot egyébként a Szegedi Vízmű Zrt. jövő tavasszal folytatni szeretné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában