2021.11.30. 17:42
Bemutatták Haág Zalán könyvét Szegeden
Már korábban megjelent, de a koronavírus-járvány miatt csak most tudták bemutatni Haág Zalán István, Ifjúsági mozgalmak a szegedi felsőoktatásban az 1956-os forradalom előtt, alatt, után című könyvét. A rendezvényt kedden tartották a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottság székházában.
Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont tanácsadója és a könyv kiadója a megnyitó beszédében elmondta, hogy a könyv egy egyetemi szakdolgozatként, kutatásként indult. Szerinte jelenleg az 1956-os szegedi egyetemi mozgalmakról ez a legátfogóbb írás.
A megtorlások kezdetének 65. évfordulójára időzítve bemutatott kötet egykori visszaemlékezésekre, soha nem publikált belső jelentésekre, egyéb dokumentumokra is építve rajzolja meg a korszakot.
![](https://cdn.delmagyar.hu/2021/12/6wE1vHnpI2mi4w87pmighXRlygzdHyTzecuq8jgarPY/fill/2560/1590/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkMjAyY2EzMWRjMzRkNDg4OTJkYzQ5NzNkNGYzOWRj.jpg)
A forradalmárok mellett interjúkban megszólalnak az egykori kommunista fiatalok is, akik a „másik” oldalon álltak, és az egykori hivatalos és bizalmas dokumentumokban szereplő adatok ütköztetése történik a tényekkel és történészi értékelésekkel.
A kötet függeléke pedig 260 egyetemi polgár nevét és a rájuk kiszabott szankciót tartalmazza. Ők az 56 utáni megtorlás áldozatai, akiket az 56-os szerepük miatt sújtottak büntetéssel. Soha ennyi név nem jelent még meg ezzel összefüggésben, ez eddig a legteljesebb ilyen felsorolás.