Szentes

2021.11.10. 16:05

Gyermekparadicsomként születhet újjá a „gólyás ház”

Már hónapok óta üresen áll a Mátéffy-Burg-féle ház. A városban csak „gólyás házként” emlegetett épületet korábban egy alapítvány működtette, most pedig a művelődési ház venné szárnyai alá: egy kisgyermekközpontú létesítményként üzemeltetnék tovább.

Majzik Attila

A szentesi Mátéffy-Burg-féle Gólyás ház. Fotó: Majzik Attila

Fotó: Majzik Attila

– Ha jól tudom, akkor ez az első műemléki védettség alatt álló ház a városban, és már közel egy éve üresen áll. Egy ilyen épületnek ez tesz a legrosszabbat, egy ilyen szép ház a városközpontban nem maradhat így. Ezért is gondoltuk úgy, hogy megpróbáljuk tartalommal megtölteni – mondta el lapunknak Urvári Sándor, a Szentesi Művelődési Központ intézményvezetője.

– Emellett szakmai fantáziát is látunk a helyben: az a profil, amelyet korábban a házat üzemeltető alapítvány vitt, a gyerekeknek szóló kézműves-foglalkozások különböző típusai, épp hiányzik a kínálatunkból. Ezt a profilt érdemes továbbvinni, kibővíteni és más programokkal kiegészíteni. Fazekas-neme­zelő-szappankészítő foglalkozásokat és nyári táborokat is szeretnénk szervezni a gólyás házban, de lehet ott akusztikus koncert, gyerekelőadás is. Egy olyan kisgyerekközpontú létesítményt képzelünk el, ahol a gyerekek délelőttönként tudnak játszani, eközben pedig az anyukák tudnak beszélgetni, kávézni. Emellett egy helyi termékeket árusító, csomagolásmentes boltot is szeretnénk kialakítani – vázolta terveiket az intézményvezető.

Mint Urvári Sándor elmondta, a gólyás ház működésével szorosan összefügg a Móricz Zsigmond Művelődési Ház sorsa is: az évtizedek óta felújítás nélkül álló épület gyakorlatilag katasztrofális állapotban van, és rendkívül gazdaságtalan a fenntartása is.

Az intézményvezető hozzátette, méltatlan körülmények között működnek a foglalkozások a Móriczban, ezért ami létszámilag lehetséges, azt szeretnék átvinni a gólyás házba.

Az előző üzemeltető közüzemi tartozásai miatt jelenleg kikapcsolták az áramot a házban, de ha ez megoldódik, utána fokozatosan nekilát a felújításnak a művelődési központ, a tervek szerint pedig a jövő tavasszal újranyitják a gólyás házat.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában