Szeged

2022.09.26. 16:40

Buszjáratot kérnek a subasaiak

A Kapor utca leaszfaltozása és csapadékvíz-elvezetésének rendezése megoldást jelentene a subasaiak több éves problémájára, vagyis arra, hogy ne kelljen kilométereket sétálniuk azért, hogy buszra tudjanak szállni. Petíciót is indítottak, miközben a képviselő tárgyal a megoldás érdekében.

Kiss Anna

Illusztráció: Frank Yvette

Ha csökkentett járatszámmal is, de indítson egy menetrendszerű járatot a Volánbusz a Domaszéki útra – ezt kérik a közlekedési társaságtól a Subasán élők, akik petíciót indítottak az ügy érdekében, mellyel azt szeretnék elérni, hogy a városvezetés tárgyalásokat kezdeményezzen a Volánbusszal és a közútkezelővel a cél elérése érdekében.

A petíció szerint 2009-ben, amikor a Domaszéki út megépült, ígéretet kaptak arra, hogy busz jár majd ott menetrendszerűen. Azonban ez azóta sem történt meg, viszont a kiskertes városrészben élők száma jelentősen megnőtt, tehát még nagyobb igény lenne a buszjáratra. Jelenleg 600-nál is többen élnek Subasán, ahol a telkek semmilyen tömegközlekedési eszközzel nem közelíthetők meg.

A legközelebbi buszmegállóhoz egy-másfél kilométert kell sétálniuk, azonban ez az időseknek komoly terhet jelent, valamint a petíció kezdeményezői szerint az iskolásoknak sem kedvező, hogy a nehéz iskolatáskákkal kell ezt a távot megtenniük. Ráadásul a késő őszi és a téli időszakban sokszor sötétben kell ezt az utat megtenniük.

Az ügyben megkerestük a körzet önkormányzati képviselőjét, Ruzsa Rolandot, aki nagyon fontosnak tartja, hogy mielőbb megoldást találjanak a subasaiak gondjára, éppen ezért egyeztetett már az illetékesekkel, azonban a problémára egyetlen megoldás van. Jelezte, a megoldást az jelenté, ha orvosolnák a Kapor utca csapadékvíz-elvezetésének problémáját, majd leaszfaltoznák az utcát, végül pedig buszmegállót alakítanának ki a Kapor utca és a Domaszéki út kereszteződésénél. Ehhez azonban forrásra van szükség, éppen ezért folyamatosan figyelik a pályázati lehetőségeket.

A képviselő közölte, ez az egyetlen járható út, hiszen így nem kellene új buszt indítani, a jelenlegi járat érintené a megállót, nem jelentene évente többletköltséget a városnak a busz. Hozzátette, ha sikerülne támogatást nyerniük és az előbbiekben említett munkát elvégezniük, akkor 650-700 méterrel kevesebbet kellene sétálniuk a subasaiaknak a buszhoz, a kiskertes településrész 70 százalékát lefednék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában