Megduplázzák a kapacitást

2022.09.21. 20:41

Folytatódik a makói Hagymatikum bővítése

Szépen halad a makói Hagymatikum bővítése – a beruházás előre haladásáról nemrégiben a város polgármestere, Farkas Éva Erzsébet számolt be közösségi oldalán. Ha véget ér a munka, a fürdő vendégfogadó kapacitása várhatóan megkétszereződik.

Szabó Imre

Látványosan halad az építkezés a makói Makovecz téren. Fotó: Farkas Éva Erzsébet közösségi oldala

Úgy tűnik, a makói Hagymatikum fürdő bővítése az országot sújtó pénzügyi nehézségek ellenére sem torpant meg. A helyszínen járva a minap ugyanolyan szorgos munka jeleit láttuk, mint a korábbi hónapokban. Az új épületegyüttes nagy kupolájában például folynak a famunkálatok – ezek várhatóan még a héten be is fejeződnek. Az épületegyüttes laikus szemmel nézve nagyrészt már felvette végső formáját. A beruházás kivitelezésére a székesfehérvári székhelyű Fehérép Kft. kapott megbízást. A munka előreláthatólag 16 hónapot vesz igénybe. 

Mint korábban megírtuk, a Makovecz Imre elképzelései és a Makona Tervező Iroda tervei alapján végzett fejlesztés megduplázza a mai fürdő kapacitását. A fő vonzerő a csúszda- és élményparknak lesz köszönhető, ahol három fedett csúszda és négy élménymedence működik majd. A több mint 3200 négyzetméteres alapterületen megvalósuló, tavaly júniusban indult beruházás keretében családi és élményzóna, csúszdatorony, valamint napozóteraszos öltöző épül. Kialakítanak egy külső termálmedencét is. Ehhez olyan mennyiségű és minőségű vizet találtak, és olyan kutakat fúrtak, ami az egész létesítmény ellátására képes. 

A beruházás előrehaladásáról a makói polgármester, Farkas Éva Erzsébet is hírt adott közösségi oldalán. A lenyűgöző szépségű fotókkal illusztrált bejegyzésben azt is felsorolta, jelenleg mely fázisainál tart az építkezés. Az impozáns lista szerint az új élményfürdő-részleg galéria szintjén már készítik az Atlantisz világ ülőpadjainak szerkezetét, a pinceszinten folyik a gépészeti eszközök elhelyezése, ráadásul utolsó fázisában tart a csúszdatorony és az élményfürdő nyílászáróinak legyártása. Ez utóbbiakat a hónap második felében elkezdik beépíteni. Azt is közölte, hogy nemsokára elkészül az élményfürdő tetejére kerülő kupola, illetve hogy hamarosan elkezdik ácsolni az öltöző és a csúszdatorony tetőszerkezetét.

A polgármester az építkezéssel kapcsolatos híreket úgy kommentálta: a Hagymatikum gyógyfürdő bővítésének történelmi beruházása rendkívül fontos a város jövője szempontjából. – Fontosnak tartjuk, hogy a gazdasági válság ellenére se álljon le ez a fejlesztésünk, hiszen átadása után fantasztikus új mérföldkövet nyújt majd a makói turizmusban – hangsúlyozta.

Nem árt a forgalomnak

Az építkezés egyébként nem zavarja az idén éppen 10 esztendős fürdő vendégforgalmát. Mint beszámoltunk róla, a nyári szezonban csak a külső élménymedencét kellett lezárni a látogatók elől, ettől függetlenül azonban már a félidőnél járva elérték látogatottságban és bevételben is a tavalyi, persze csonka év számait. A múlt évben sok volt a belföldi vendég, most ehhez felzárkózott a külföldiek, elsősorban románok és szerbek létszáma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában