Gyakornoki helyek és ösztöndíjprogram

2022.11.17. 13:50

Együttműködési megállapodást kötött az egyetem a Gránit Bankkal

Gyakornoki helyeket, ösztöndíjprogramot és szakmai előadásokat biztosít a hallgatók számára az az együttműködési megállapodás, amelyet csütörtökön írt alá a Szegedi Tudományegyetem vezetése a Gránit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatójával. A szerződés mindenekelőtt a jogi és a közgazdasági kar hallgatói számára nyújt kedvező lehetőségeket.

K.K.

A szerződést csütörtökön írta alá Fendler Judit kancellár, Rovó László rektor és Hegedüs Éva, a Gránit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója. Fotó: Karnok Csaba

Rovó László, az SZTE rektora a Gránit Bank Zrt-vel kötött együttműködési szerződés aláírásakor úgy fogalmazott, a Szegedi Tudományegyetem erejét az adja, hogy nagyon következetesen fejleszti a képességeit. A csütörtökön dedikált megállapodást ennek a küldetésnek egy újabb mérföldköveként határozta meg. 

A Gránit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója Hegedüs Éva közgazdász, aki a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja. Fendler Judit kancellár az SZTE modellváltásának újabb pozitív eredményeként értékelte a szerződést. 

– A fenntartóváltás által is sokkal vonzóbbá válunk az üzleti partnerek számára. Elindultunk egy olyan úton, amely lényeges piaci szereplővé tesz bennünket. Ebben nagyon sokat számít, hogy más lett az irányításunk – mondta. 

Hegedüs Éva elmondta, az együttműködés mindenekelőtt a jogi és a közgazdasági kar hallgatói számára nyújt kedvező lehetőségeket. A Gránit Bank által hazánkban elsőként megvalósított digitális üzleti modell eredményeképpen a bank a piac legdinamikusabban fejlődő szereplője lett, nyolc éve folyamatosan nyereséges. 

– Stratégiai célunk, hogy a középiskolai és az egyetemi képzésben helyet kaphasson az a digitalizációs törekvés, innovációs szemlélet, amelyet a banknak sikerült az elmúlt időszakban létrehoznia – mondta. 

A bank gyakornoki helyek felajánlásával, az egyetemmel közös ösztöndíjprogram kidolgozásával és edukációs pénzügyi tartalmú előadásokkal járul hozzá az egyetemisták szakmai támogatásához és pénzügyi tudatosságuk erősítéséhez. A széles körű tájékoztatás érdekében az SZTE kitelepülési lehetőségeket, online és offline felületeket biztosít a pénzintézet szolgáltatásainak bemutatásához. 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában