2023.03.24. 12:20
Életet mentettek a rendőrök
A szerencsének, no meg a két intézkedő rendőr gyorsaságának és felkészültségének köszönhető, hogy nemrégiben sikerült megmenteni egy makói férfi életét, aki a Maros-hídról a folyóba ugrott. Perceken múlott az élete – ha nem húzzák ki azonnal, elsodorja a víz, vagy a kihűlés végez vele.
– Nem volt idő gondolkozni, rutinosan, összeszokottan dolgoztunk
– mondta a nem mindennapi életmentésről Török Tamás főtörzsőrmester, aki társával, Tarján Zsolt főtörzsőrmesterrel együtt vett részt az akcióban. Mint elmondták, épp a makói belvárosban voltak, amikor kaptak egy bejelentést, hogy a Maros-hídon van valaki, aki zavartan viselkedik. Azonnal a helyszínre indultak, de a hídon nem láttak senkit, ezért továbbmentek Kiszombor irányába abban a reményben, hogy az illető a 43-as főút mentén bóklászik. Ám közben kaptak még egy jelentést, ami szerint a férfi beugrott a folyóba.

– Szerencsére nagyon jó leírást kaptunk arról, hogy hol történt, a híd kiszombori végén, Szeged felől bal oldalon – mondta Török Tamás.
Rögtön lementek a parthoz. A férfi ott volt a vízben, de szerencsére nagyon közel a parthoz – igaz, azon a szakaszon van egy nagyjából három méter magas partfal. A férfit végül sikerült a parti fák, cserjék ágaiba kapaszkodva együttes erővel kihúzni.
– Nem volt könnyű, mert a férfi egyrészt nagy termetű, erős testalkatú volt, másrészt alaposan fel volt öltözve, és a ruhái csuromvizesek voltak. Az is megnehezítette a dolgunkat, hogy a vízben már teljesen kihűlt, a végtagjait sem tudta mozgatni, így nem tudott nekünk segíteni
– jegyezte meg Török Tamás. Miután kihúzták, levették a ruháit, hogy a további kihűlést megakadályozzák, és egy pokrócban beültették a rendőrautóba, amíg a mentősök meg nem érkeztek. A férfi egyébként – mint a mentősök később elmondták, ugyancsak a kihűlés miatt – nehezen kommunikált, zavarosan beszélt. Annyit azért elmondott, hogy magánéleti problémák miatt próbált meg véget vetni az életének.
A vízbe ugrott férfit a mentők a makói kórház sürgősségi osztályára szállították, ahonnan később a pszichiátriára került. További sorsáról a makói rendőrök nem tudnak, azt azonban elárulták nekik, hogy annyira kihűlt a vízben, hogy az élete szó szerint egy-két percen múlt.
A két, bátran és gyorsan segítő rendőrnek a kollégák gratuláltak a makói kapitányságon. Mindketten azt mondták, ilyen éles helyzetben korábban még nem kellett helytállniuk.