Makó

2023.03.26. 19:26

Lázár: a kormány támogatja a gazdákat

A gazdák számíthatnak a kormány támogatására, erős agrárpolitikával és hatékony, a magyar mezőgazdaságot védő uniós érdekképviselettel szeretnének segíteni, hogy átvészeljük a nehéz éveket – jelentette ki Lázár János a makói Gazdabálon. Kitért arra is, hogy a választókerületben tevékenykedő minden gazda szövetségesként tekinthet rá.

Munkatársunktól

Három év kihagyás után tartottak Gazdabált Makón. Fotó: Lázár János Facebook-oldala

– A világjárvány után és a háború árnyékában különösen fontos, hogy a helyi közösségek éljenek, fejlődjenek, virágozzanak. Makón és a térségében így történik, erre bizonyíték a Gazdabál is. Ünnep volt az együttlét! – írta közösségi oldalán Lázár János építési és közlekedési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a makói Gazdabállal kapcsolatos posztjában.

A politikus az est fővédnöke volt, a promenad24.hu portál beszámolója szerint a jelenlegi gazdasági helyzetről Lázár János azt mondta, hogy lehetünk bizakodóak, ha a 2023-as esztendőre tekintünk, hiszen háború, energiaválság, infláció, gazdasági bizonytalanság és kiszolgáltatottság nehezíti a magyar gazdák életét, amelyet az uniós döntéssel Magyarországra is beengedett olcsó ukrán gabona sem könnyít meg.

Fotó: Lázár János Facebook-oldala

– Ebben a helyzetben az összetartásnak, az együttműködésnek sokkal nagyobb a jelentősége, mint bármikor máskor – fogalmazott. Leszögezte, hogy a gazdák számíthatnak a kormány támogatására, erős agrárpolitikával és hatékony, a magyar mezőgazdaságot védő uniós érdekképviselettel szeretnének segíteni, hogy átvészeljük a nehéz éveket, és növeljük a magyar gazdák versenyképességét.

Hozzátette, hogy a választókerületben tevékenykedő minden gazda szövetségesként tekinthet rá.

A rendezvényről a promenad24.hu megírta, hogy mintegy 170-en vettek részt az eseményen. A portálnak Vass Gábor, a Csanád és Térsége Gazdakör elnöke azt mondta, hogy a komoly hagyományokkal bíró rendezvényt a koronavírus járvány miatt utoljára 2019-ben tudták megtartani.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában