2023.03.30. 17:30
Új bohócdoktorokat avattak - Galéria
Az újonnan végzettekkel együtt immár 18 bohócdoktora van a Karitáció Alapítványnak. Fotó: Gémes Sándor
Tizenöt új önkéntessel bővült a Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapata. Gere Mónia koordinátor és Masa Márton, az alapítvány alapítója csütörtökön adta át az oklevelet az IH Rendezvényközpontban azoknak, akik elvégezték a 8 alkalmas képzést. Ennek során tanultak többek között pszichológiát, pedagógiát és bábozást is, de a csapatban való működést is gyakorolták, hiszen a bohócdoktorok sosem egyedül látogatják a gyerekeket.
– Remélem, kiváló szakembereket sikerült kinevelni, amelyre nagy szükségünk is van, hiszen az utóbbi időszakban már csak hárman voltunk – mondta Gere Mónika.
Új bohócdoktorokat avattak - Galéria: Gémes Sándor
Fotók: Gémes SándorAz új önkéntesek között van ápoló, szülésznő, programszervező és óvónő is, mindannyian szabadidejükben látogatják majd a kórházakat. A bohócdoktoroknak azonban nem csak az a feladatuk, hogy a beteg gyerekeket megnevettessék: számítanak rájuk az alapítvány adományboltjában és a csokoládégyűjtő akciókban is, de dolgoznak fogyatékosok intézményében és járóbeteg rendelőkben is. Az első bevetésük egyébként Kecskeméten lesz, ott vehetik fel először hivatalosan is a bohócdoktor köpenyt és a piros orrot.
Szegedi hírek
- Kézfogás a Gemma Központ fiataljaival – VIDEÓ
- Pár perces várakozással be lehetett előzni a több hónapos várólistát – Fotók
- A pengetés mesterei érkeznek Szegedre
- Gombóc Artúrra keresztelték a régi főműszert
- Zsíros kenyér a legolcsóbb menü a Deja Vu-n – Fotók, Videó