Mindenki menekül – Cseri Tamás szerint hivatali roncsderby zajlik a torony alatt

2023.04.19. 15:05

Már az áprilisi közgyűlést sem tudják megtartani Vásárhelyen

Kovács Erika

Cseri szerint kezdetét vette Márki-Zay Péter polgármesterségének végjátéka. Fotó: Török János

Fotó: Török János

Vásárhelyen, a városházán olyan nagy a káosz, hogy az áprilisi közgyűlést sem tartják meg, nem tudják érdemben előkészíteni – erről szerdán kaptak értesítést a képviselők – tudtuk meg Cseri Tamástól.

– Gyakorlatilag összeomlott a vásárhelyi városháza működése, mondhatjuk azt, hogy szinte leállt a hivatal – értékelte Cseri Tamás, fideszes önkormányzati képviselő. Hangsúlyozta, nincs jegyző, aljegyző, vezető jogtanácsos, egyelőre az új jogi irodavezető sem dolgozik, nincs vezérigazgatója a HMSZ és HVSZ Zrt.-nek, a Tornyainak pedig főigazgatója.

– Az aljegyző, akit néhány napja bíztak meg a jegyzői feladatok ellátásával, távozott, az új jogi irodavezető pedig csak május 4-től dolgozik. Most Laczkó Juditot, a Lakosságszolgálati Iroda vezetőjét bízta meg két hétre Márki-Zay Péter polgármester, hogy eljárjon a jegyzői jogkörben, holott neki éppen elég munkája van a saját irodájával kapcsolatban és nincs rálátása a hivatal teljes egészére, de neki kell majd a törvényességet felügyelni – sorolta Cseri Tamás.

Úgy látja, Márki-Zay Péter nemcsak az országos politikában, hanem városvezetőként is megbukott, nem tudja működtetni a hivatalt.

– Erre a legjobb példa az áprilisra összehívott, már év elején betervezett közgyűlés május 10-re halasztása. Ilyenre az én képviselőségem tizensok éve alatt még nem volt példa – szögezte le.

Cseri Tamás szerint Márki-Zay Péter polgármesterségének végjátéka vette ezzel kezdetét.

– Nincsenek szakemberek, ez már csak egy elnyújtott vergődés. Ami a torony alatt zajlik, nem más, mint hivatali roncsderby – mondta Cseri Tamás.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában