2023.04.13. 11:30
Névadójukra emlékeznek a Juhász Gyula iskolában

A SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája a költő születésének 140. évfordulója alkalmából háromnapos programsorozattal emlékezik névadójára. A nyitóprogram során az iskola Diákönkormányzatának képviselői koszorút helyeztek Juhász Gyula sírjára. A Juhász Gyula Gyakorlóiskolai Napok április 12-én villámcsődülettel indult az iskola összes tanulója és pedagógusának megmozdulásával. Az intézmény igazgatójának és vezetőségének megnyitója és a felcsendülő JUGYU dal után az iskola közössége „Öleld meg az iskolád” címmel élőláncot alkotva fejezte ki kötődését anyaintézménye iránt. A három nap során a nyolcadikosok „A Tisza parton ballagok” címmel irodalmi séta keretében felkutatják a Juhász Gyula emlékhelyeket Szegeden. A felső tagozatosok „Levéltöredék” mottóval, a játékosítás módszertanára építve, az iskola patinás épületében szabadulószobában teszik próbára ügyességüket. A Diákönkormányzat pedig tavaszi mulatságot szervez.

A Juhász Gyula Gyakorlóiskolai Napok programjának a zenei és logikai feladványok mellett része még egy versillusztrációs verseny „Tiszai csönd” címmel, ahová már korábban nagyszámú alkotás érkezett, és várja a zsűri értékelését. Az iskola Alma mater fájára a gyerekek maguk alkotják meg üzeneteiket, hogy miért is szeretnek a JUGYU-ba járni.
Szegedi hírek
- Elmarad a ma esti előadás
- Három méternél is magasabb lesz a Tisza vízszintje szombatra – galériával
- A Szőke Tisza Otthon egykori igazgatónője nem lassít, 83 évesen is ott segít, ahol szükség van rá
- Nem győzik takarítani a galambpiszkot a Dóm téren, új védekezési módszert engedélyeztetnek
- Elmosta az eső a galambok elleni védekezést a Belvárosi hídon